Nagyvilág
Rekordáron kelt el egy nácik által elkobzott festmény
35,9 millió dollárt (11,4 milliárd forintot) fizettek Vincent van Gogh Szalmaboglyák című akvarelljéért – közölte a Christie’s.
Soha nem adtak még ennyi pénzt a holland posztimpresszionista egyetlen vízfestményéért sem. A képért előzetesen 20 millió dollárt vártak a csütörtöki New York-i árverés szervezői. A Meules de blé (Szalmaboglyák) című, 1888-ban készült képet Edwin L. Cox, a tavaly 99 évesen elhunyt texasi olajmágnás gyűjteményének más darabjaival együtt bocsátotta áruba a Christie’s. A vitatott tulajdonú festmény eladását az tette lehetővé, hogy a néhai olajmágnás és az egykori műgyűjtők örököseinek sikerült megegyezniük.
A festményt, amelyen három, aratómunkások fölé magasodó szalmaboglya látható, 1913-ban vásárolta meg Max Meirowsky német gyáriparos, aki 1938-ban Amszterdamba menekült a nácik elől. A műgyűjtő a képet egy párizsi műkereskedő gondjaira bízta, aki eladta azt Alexandrine de Rothschildnak, a híres bankárcsalád egyik tagjának. A második világháború kitörésekor Alexandrine de Rothschild Svájcba menekült, műgyűjteményét pedig Franciaország német megszállása idején a nácik elkobozták.
A képnek a háború vége és az 1970-es évek közötti sorsa ismeretlen. Cox 1979-ben vásárolta egy New York-i galériától. A Christie’s szakértője szerint a Szalmaboglyák Van Gogh egyik legnagyobb hatású papírképe, amely valaha is piacra került. Az árverés előtt a festményt Londonban állították ki. Első ízben láthatta a nagyközönség azóta, hogy 1905-ben szerepelt egy Van Gogh-retrospektíven az amszterdami Stedelijk Múzeumban.
A csütörtöki New York-i aukción magas áron talált gazdára Van Gogh két olajképe is. Az 1889-ben készült Cabanes de bois parmi les oliviers et cypres (Fakunyhók az olajfák és ciprusok közt) 71,35 millió dollárért kelt el alig öt percig tartó heves licit után, a mindössze ötmillió dollárra becsült, Jeune homme au bleuet (Fiatal férfi búzavirággal) című festmény árát pedig 47 millió dollárra tornászták fel a licitálók.
Az aukciósház pénteki összesítése szerint az impresszionista művekből rendezett csütörtöki árverés 750 millió dolláros összbevételt hozott.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!