Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

El akarták árverezni, köztulajdon lett a magyar zsidó dokumentumokból

Létrehozva:

A megvásárolt tételek egyike | Forrás: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár / Facebook

Izraeli-magyar együttműködéssel az Izraeli Nemzeti Könyvtár és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár megszerezte és közzéteszi az Izraelben árverésre bocsátott, rendkívül értékes nyilvántartásokat.

Az izraeli és a magyar közgyűjtemények együtt vásárolták meg azokat a jeruzsálemi aukciósház katalógusában meghirdetett dokumentumokat, amelyek magántulajdonba kerülése ellen tiltakoztak a zsidó örökség megőrzésével foglalkozó aktivisták és szervezetek – adta hírül az MTI. A hét ritka, felbecsülhetetlen értékű történelmi információt tartalmazó dokumentum a 19. és 20. századi Magyarország hat zsidó közösségének több ezer születési, halálozási, házassági és egyéb nyilvántartását tartalmazza.

A máshol nem fellelhető dokumentumokból ismeretekhez juthatnak a család- és történelmi kutatással foglalkozó szakemberek többek között számos kiemelkedő magyar zsidó személyiségről, a közösségek belső ügyeiről a 2. világháború előtti időszakból, valamint a háború, a holokauszt és a felszabadulás utáni időszakból is.  

Az izraeli és a magyar közgyűjtemény kötelezte magát a dokumentumok digitalizálására, és arra, hogy nagy felbontásban elérhetővé teszik azokat az interneten, valamint a legmagasabb szinten biztosítják az eredeti iratok megőrzését és tárolását.

Az Izraeli Nemzeti Könyvtár és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár közös felhívásban felszólított a hasonló jelentőségű és jelenleg még magánkézben lévő, illetve eladásra kínált dokumentumok megfelelő elhelyezésére az erre alkalmas közgyűjteményekben. A szervezetek munkatársai megköszönték a kutatóknak a nyilvánosság tájékoztatását és segítségüket a felbecsülhetetlen értékű zsidó örökség védelmében.

Sátoraljaújhely, Miskolc, Ónod, Putnok, Debrecen, Hajdúböszörmény zsidó közösségeinek születési, házassági és temetkezési anyakönyvei, valamint zsidókat érintő egyéb iratok válnak hamarosan mindenki számára hozzáférhetővé a frissen megvásárolt gyűjtemény révén.

Legnépszerűbb cikkeink