Kiemelt hírek
Minden, amit tudni kell az új Bond-filmről
A 163 perces Nincs idő meghalni minden idők leghosszabb Bond-filmje, amiben a „nyugdíjból” visszatérő szuperkémnek újabb megszállott, világuralomra törő gonosztól kell megmentenie az emberiséget.
Daniel Craig ötször alakította James Bondot, míg Sean Connery és Roger Moore is nyolcszor, mégis előbbi volt a leghosszabban szolgáló 007-es: tizennégy évet tett bele a szerepbe. Nem csoda, ha belefáradt, és 2015-ben azt a meghökkentő kijelentést tette, inkább felvágná az ereit, mint hogy újra Bondot játsszon. A világ legtöbbet kereső színészévé előlépett Craig végül még két filmet elvállalt, de már úgy, hogy ő diktált a producereknek, pedig egy részenként egymilliárd dolláros bevételt hozó franchise-ról beszélünk.
Elátkozott forgatás
Nem csak a covid tett be a huszonötödik Bond-filmnek, másfél évvel feltartóztatva a premiert: már akkor gyűltek a felhők, mikor a rendezésre felkért Danny Boyle kreatív ellentétekre hivatkozva kiszállt. Így Cary Fukunaga lehetett az első amerikai (egyben ázsiai) rendező, aki Bond-filmet készíthetett. A True Detective Emmy-díjas alkotója kozmopolita látásmódját, kivételes történetmesélői érzékét, egyedülálló vizuális nyelvét is beleadta a filmbe. „Nem változtathatod meg Bondot egyik napról a másikra. De a világot körülötte igen” – ígérte a The Hollywood Reporternek, és a küldetést végre is hajtotta. Ehhez a Craig által az írócsapatba behozott Phoebe Waller-Bridge-dzsel (a szintén Emmy-díjas Fleabag alkotója) és Craiggel először az egész forgatókönyvet átírták, hogy visszalapátolják a bukás széléről. Mikor végre elkezdődött a forgatás, Craig Jamaicán, sprintelés közben bokatörést szenvedett. Craig híres arról, hogy elveszi a kaszkadőrök munkáját (mint Tom Cruise), és másodszor adta vérét Bondért: a Spectre forgatásán a térde sérült meg, műtötték is, amire viccesen utalnak is a Nincs idő meghalni egyik jelenetében. Ezután jött a kukkolási botrány – egy férfi kamerát szerelt a londoni Pinewood Studios női mosdójába –, majd egy letartóztatás, és egy félresikerült pirotechnikai jelenet is történt.
Kocsik, kütyük, karórák
A termékelhelyezés annyira hozzátartozik a Bond-filmekhez, mint a pisztolypárbajok és az egzotikus tájak. A legújabb részben feltűnnek a Barton Perreira és a Vuarnet stílusos napszemüvegei, az olasz Massiomo Alba és Tom Ford öltönyei, a svájci Omega egymillió forintos Seamaster búvárórájának 007-es különkiadása, és a Crockett & Jones elegáns férficipői. Craig három Aston Martin típust vezet, Sean Connery veterán DB8-asát, Timothy Dalton V8 Vantage-ét, és a még forgalomba se hozott elektromos sportautót, a Valhallát, időutazást téve a múltból a jövőbe. Visszatér a Casino Royalban látott DBS Superleggera is, aminek volánjánál a Nomi ügynököt alakító Lashana Lynchet láthatjuk, emellett számos új Land Rover- és Jaguar-modell is feltűnik az üldözéses jelenetekben. A legújabb technológiai csodák közül szerepet kap a GPS-sel követhető okosvér, a elektromos rövidzárlatot okozó EMP-karóra, egy origami-siklórepülő, és több digitális bomba és fegyver, illetve a lebegést lehetővé tevő mágneses hátizsák.
bo
(Kiemelt kép: NICOLA DOVE – DANJAQ-MGM VIA AFP)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!