Kiemelt hírek
„Fel fognak éledni ezek a csontok!”
Közel negyven év után nyitottak újra egy zsinagógát Budapesten. Az örökkévaló még a terézvárosi Vörösmarty utcában is jelen van.
„Rég volt ilyen zsidó öröm a VI. kerületben” – hangzott el a Vörösmarty utcai imaterem újraavatási ünnepségén. Valóban az öröm, az örömünnep szavak írják le azt, amibe belefuthatott az, aki péntek este a Vörösmarty utcában járt. Mintha nem is – ahogy én mondanám – templomszentelésen járna az ember, hanem lakodalmon. Hangszórókból szól a turbó klezmer, hagyományos és modern viseletű férfiak táncolnak, ünneplőbe öltöztetett gyerekek szaladgálnak kezükben flódnival, dinnyeszelettel vagy szőlővel. Az embernek eszébe jut a vicc, hogy miről is szólnak a zsidó ünnepek? Arról, hogy „el akartak bennünket pusztítani, nem sikerült, együnk”. A Vörösmarty utcai imaterem majdnem negyven évig működött a holokauszt után lassan elenyésző ortodox zsidó közösség gondozásában és újabb majdnem negyven évig pusztult hívek hiányában, egészen a minapi újranyitásig.
„Amikor először itt jártunk, azt láttuk, hogy minden úgy volt, ahogyan hagyták. A padokban megtaláltuk az Új Élet egyik 1983-as számát. Úgy látszik, hogy a zsidók már akkor is szerettek újságot olvasni a zsinagógában, ha túl hosszúra nyúlt az ima” – hangzott el Köves Slomó rabbi megnyitó beszédében. Ha utánanézünk az elhagyott helyek, épületek fotóit közreadó blogokon, magunk is megbizonyosodhatunk arról, hogy egyáltalán nem túlzott az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség rabbija: 1983-ban úgy hagyták el az imatermet, mintha valamilyen kataklizma történt volna.
„Volt rajtam az örökkévaló keze és azt mondta nekem: ember fia, nézz körös-körül! Íme a sok síkság teli van száraz csontokkal, igen nagyon szárazok. És szólt hozzám: ember fia! Fel fognak éledni ezek a csontok! Mondtam, örökkévaló, te tudod. És szólt hozzám: szólj hozzájuk! Száraz csontok, ki halljátok az örökkévaló igéjét, hozok belétek szellemet, hogy feléledjetek! Ember fia! Ezek a csontok Izrael egész háza” – olvasta fel Köves Slomó rabbi Ezékiel próféciáját. „Amikor ma, felavatjuk ezt a zsinagógákat, ezek a szavak jobban visszhangoznak, mint valaha. Amit itt láttunk, az nem volt más, mint Ezékiel próféta száraz csontjai – mondta az összegyűlteknek a vezető rabbi. „Deutsch Robinak köszönhetem, hogy itt állhattam négy hónappal ezelőtt – fűzte tovább a rabbi az újranyitás történetét. – Nem sokkal korábban lett az ortodox zsidó hitközség elnöke és felhívott. Azt mondta: Slomó! Van itt egy ortodox zsinagóga, 40 éve nem használjuk. Mit tanácsolsz, mit tegyünk? Azt válaszoltam neki: Tényleg egy rabbitól kérdezed, hogy mit csináljunk egy zsinagógával? Majd megkérdeztem: Ti tudjátok használni? Azt mondta, hát negyven évig nem sikerült” – idézte fel Köves Slomó. Mint a rabbi elmondta, sokszor kérdezik tőle: ti mit akartok? A magyar zsidók nem imádkoznak! Mire ő rendre azt válaszolja: ha nincs zsinagógájuk, nem is fognak!
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!