Magyarország
Belekezdtek az evezősök
Jól rajtoltak a magyar versenyzők a tokiói olimpia kajak-kenu versenyén, a hétfő délelőtti előfutamokban érdekelt hét egység közül hat bejutott a középfutamba.
Az új rendszer adta lehetőséggel élve több számban is két-két hajó képviseli a magyar színeket, az ötkarikás lebonyolítás szerint pedig az előfutamból nem lehet egyből a döntőbe kvalifikálni, az előfutam első, illetve második helyével azonban a középdöntő előtt megspórolható az úgynevezett reményfutam. A magyarok egy kivétellel éltek is ezzel a lehetőséggel. Női K-1 200 méteren Lucz Dóra szoros befutó után, célfotóval előzte meg ellenfeleit, míg Kárász Anna egy futammal később a második helyen ért célba.
„Úgy érzem, hogy ez egy jó első pálya volt. Tudtam, hogy szoros lesz, számítottam, rá, hogy Marta (Walczykiewicz) és Linnea (Stensils) is gyorsak lesznek, és nagyon örülök, hogy sikerült egyből kvalifikálnom magam a holnapi középfutamba” – nyilatkozott Lucz Dóra.
Hasonló volt a forgatókönyv férfi K-1 1000 méteren is, ahol a világbajnoki és Európa-bajnoki címvédő Kopasz Bálint fölényes győzelmet aratott, Varga Ádám pedig a német Jacob Schopf mögött a második helyen ért célba. „Jó pálya volt, élveztem, dinamikusan tudtam menni, szerintem az időjárás is megfelelő. Nem voltak túl erős ellenfeleim, így könnyedén meg tudtam nyerni a futamot. A középfutam már izgalmasabb lesz, szerintem nekem kedvezni fog, hogy két óra különbséggel rendezik a középfutamot és a döntőt” – értékelt Kopasz Bálint.
A K-2 500 méteren címvédő, ötszörös ötkarikás bajnok Kozák Danuta is futamgyőzelemmel mutatkozott be a Sea Forest Waterway pályán – Bodonyi Dórával alkotott egységüknek csak a hátát nézhette a mezőny – és nem sokkal később a rutinos honvédos duó, Csipes Tamara és Medveczky Erika is megnyerte előfutamát.
A nap során egyetlen magyar egység akadt, amelynek nem sikerült bejutnia a középdöntőbe: a fiatal Adolf Balázs, Fejes Dániel kenu kettes előbb hetedik, majd a reményfutamban negyedik lett 1000 méteren, így kedden a B döntőben fejezi be olimpiai szereplését.
A hétfőn elkezdődött számok középfutamait és döntőit kedden rendezik.
ph
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!