„Az élet az első, a film a második”

Bakony Alexa első egészestés dokumentumfilmje, a Tobi színei egy szabolcsi faluban élő, női testbe született, férfiként azonosuló tinédzser és családja történetét mutatja be.

A sajtóbemutatóval egy időben fogadta el az Országgyűlés a törvényt, ami Tobi kortársainak már megtiltaná, hogy megnézzék a nemi identitáskeresés nehézségeit bemutató alkotást.

Eredetileg is egy vidéki faluban élő, transzszexuális gyermeket nevelő családról akart forgatni?

A diplomafilmem is egy kis faluban játszódik, én Zala megyében nőttem fel, de a nagyszüleim szabolcsiak. Ösztönösen abba az irányba indultam forgatni, ahol azt éreztem, otthon vagyok. Van egy transznemű barátom, rajta keresztül kezdett érdekelni a téma. Ő ajánlotta a figyelmembe Tobit, és mikor megtudtam, hogy a nagymamáméval szomszédos faluban lakik, már tudtam, hogy oda akarok menni, mert ismerem azt a világot. Nem is csalódtam, rögtön megtaláltuk a közös hangot.

Az ismertetőben Tobiról azt olvashatjuk, transznemű tinédzser, de a filmből kiderül, hogy nem lehet őt kategorizálni, ő maga is tiltakozik a címkézés ellen. Miért maradtak ennél a megfogalmazásnál?

Nem akartunk mindent lelőni, fontos, hogy a nézők is megéljék, ahogy Tobi keresi magát. A film annyi mindenről szól, a felnövésről, a családról, az identitáskeresésről. Remélem, hogy azoknak a fiataloknak is segíthet kifejezni magukat, akik nem LMBTQ emberek, de keresik a helyüket a világban.

Most született egy törvény, ami pont ezt a korosztályt próbálná eltiltani attól, hogy ilyen mintákat láthassanak. Mi lesz a film sorsa ezután?

Nem tudom, hogyan fogja ez érinteni a filmet. Most 16-os karikával vetítjük, ezt nem is változtathatjuk meg, amíg erre nem kérnek bennünket. Tobi története segíthet olyanoknak, akik nem tudnak coming outolni, nem tudnak a családjukkal erről beszélni. Elhatárolódom attól, hogy ez a transzneműség népszerűsítése lenne. Ez a bemutatása egy létező problémának. Nem ismeretterjesztő vagy edukáló filmet akartunk készíteni. A család áll a fókuszban, velük együtt éljük meg, hogy ők miben vannak. Számomra is fontos évek voltak ezek, a fiatal felnőttkorom nagy részét ennek a filmnek az elkészítésével töltöttem. Közben arra is rájöttem, hogy nekem a filmezés az érzelmekről szól. 

Mennyire volt rálátása az LMBTQ témákra, amikor belevágott a filmbe?

Sokat kellett tanulnom. Hogy felkészüljek, interjúkat csináltam a téma szakértőivel, Éváékkal elmentem az LMBTQ szülőcsoportba, elkezdtem nézni az oldalakat, amiket Tobi követ, és a tudásom egyre bővült a témában. Enélkül nem lehetett volna megcsinálni így ezt a filmet. Annak is örülök, hogy ez az első nem-bináris film, a régióban biztosan. Erre nem lehetett készülni, de próbáltam lehetőségként tekinteni a változásokra, hogy „jó, akkor innen más irányba megyünk, amíg a család marad a középpontban, nagy baj nem lehet.”

Bár Tuzáék egy szabolcsi faluban élnek, annyira felvilágosult és elfogadó a látásmódjuk, mint egy sztereotipikus pesti liberális értelmiségi családnak. Ez teszi őket kivételessé?

Szerintem ők a problémakezelésükben kivételesek, nem pedig a tájékozottságukban. Az interneten most már bárki megtalál bármit, bárhol is lakik. De az, ahogy ők erről egymás között beszélgetni tudnak, számomra példaértékű.

Milyen közel engedték magukhoz a kamerát? 

Nagyon közel, de mindig felhívtam a figyelmüket, hogy szóljanak, ha valami nem oké. Nem akartam elrabolni az ő történetüket, sem azt, hogy olyan helyzetben mutassak meg valakit, ami számára nem kényelmes. Az életük az első, a film második – végig ezt mondtam nekik. A kapcsolatunk nem ért véget a forgatás végén, azóta még inkább barátivá alakult. Előtte is az volt, de nem teljesen egyenrangú viszony, hogy mi vesszük őket. A sokéves jelenlétünk is befolyásolt dolgokat, nem akarom magam azzal áltatni, hogy úgy voltunk ott, mint légy a falon. De sikerült olyan jól egymásra hangolódni, az egészet olyan normálisan kezelni, hogy kicsit terápiás jellege is lett a látogatásainknak. 

Hogyan képzeljük el a négy éven át tartó forgatást?

Négy és fél év volt, 2016 júliusában vettük fel a kapcsolatot. Eleinte egyedül jártam le forgatni, majd miután a filmtervemet beválogatták a Filmintézet Inkubátor programjába, Táborosi András operatőr és Bohács Tamás hangmérnök is csatlakozott hozzám. Mindig tudtuk, mikor lesz szülinap, vagy ha valakit foglalkoztat valami, amiről szeretne beszélni. Ezeket előre egyeztettük, így mentünk le napokra forgatni. Nem az volt, hogy odamentünk, bekapcsoltuk a kamerát, és mondtuk, hogy „ti most éljetek, mi meg felvesszük.” Hanem megérkeztünk, kávéztunk egyet, megbeszéltük, ki miben van éppen. Aztán forgattunk, néha órákat, néha perceket. Ha dráma vagy konfliktus történt a kamerák előtt, utána mindig megbeszéltük. Próbáltam emberként is ott lenni, de mindig tudatosítva magamban, hogy én ennek a krónikása vagyok, tartanom kell a határokat. 

Mit mondana azoknak, akik szerint csak „divat” a mai tinédzserek körében pánszexuálisnak, queernek vagy nem-binárisnak lenni?

Szerintem ezt nem lehet divatként gondolni – ha valaki így is gondolja, abban ez nagyon hamar elhal. Ki akarna ekkora ellenszélben csinálni mindent? Korábban az életed ment tönkre, ha megkérdőjelezted a társadalmi szabályokat. Ma már ott tartunk, hogy nem kéne, hogy emiatt tönkre menjen az életed. Azt sem gondolom, hogy egyre több ilyen ember van – csak jobban látszanak.

A faluban hogyan viszonyultak Tobihoz?

Én azt éreztem, hogy nem volt ellenállás. Nem mindenki tudta, mi történik vele, de nem voltak bántó megjegyzések, támadások. Az elején volt talán némi csodálkozás – de ha látod, hogy semmi olyat nem csinál, ami rémes lenne, akkor miért ne fogadnád el? Szerintem az emberek alapból nem elutasítóak.

*

Névjegy: 

Bakony Alexa dokumentumfilm-rendező művészként végzett a Színház és Filmművészeti Egyetemen 2016-ban. A Tobi színei az első egészestés dokumentumfilmje. Elkészítését a Magyar Nemzeti Filmintézet Inkubátor programja és a Robert Redford által alapított Sundance Intézet is támogatta. Vetítették már Londonban, a Brit Filmintézet LMBTQI+ filmfesztiválján, Zágrábban, Thessalonikiben és Bolognában – ám az idén júniusban Veszprémben rendezett Magyar Mozgókép Fesztivál programjából az előzetes meghívás ellenére végül kimaradt.  

*

Egy nem mindennapi család kivételes szeretete 

Nem akar oktatni, sem a nemváltoztatást népszerűsíteni az első magyar transz/nem-bináris dokumentumfilm, mégis sokat tanulhatunk a szabolcsi faluban egy genderqueer tinédzsert nevelő Tuza család érzékenyen filmezett történetéből.

Az ultrahangfelvételen egészséges, izgő-mozgó baba ficánkol anyukája pocakjában. A nemét még nem tudják, de már most szeretik. Jázminnak nevezik el. 

Csakhogy Jázmin piciként autókkal játszik és rövid hajat szeretne. „Talán a Jóisten vagy a természet tévedett, hogy lány testbe születtél” – fogalmaz édesanyja, Éva. 

Tizenhat évvel később már ő magának a Tóbiás nevet választja. Bár a hivatalos nemváltoztatás meglepően könnyen megy, Tobival azonosulni és női testben férfiként élni nem kevésbé küzdelmes számára, mint Jázminként sosem találni a helyét. 

Édesanyjának döntő szerepe van abban, hogy gyermeke ilyen fiatalon eljuthatott az önismeret és önelfogadás ilyen komoly szintjére. És bár a Tuza-család története egyáltalán nem mindennapi, nincs szülő, aki ne lenne érintett abban, hogy el kell engednie az önálló életbe kilépő gyermekét.

A kamera megkapó gyöngédséggel fordul Tuzáék felé, szinte védőburokba vonva őket, amin belül minden családtag kifejezheti önmagát. Szülei szeretnék elfogadni és megérteni Tobit, aki sírva fakad, ha véletlenül megint Jázminnak szólítják, pedig csak időbe telik 16 év után újratanulni a gyereküket. És miután együtt feldolgozták transzneműségét, Tobi újabb feladat elé állítja őket azzal, hogy nem lehet őt a férfi vagy nő (bináris) felosztásba besorolni. 

A film nem akar oktatni, mégis sok viszonylag új fogalmat megérthetünk a család példáján keresztül, ilyen a transz és a nem-bináris közti különbség, vagy a titokzatos Q az LMBTQI-ból. A szabadon kanyargó dramaturgia lehetővé teszi, hogy az igazán fontos dolgokra tudjunk figyelni: mindig jut idő mély beszélgetésekre, megnyugtató ölelésekre – és Tobi hajának átfestésére. A vattacukor-rózsaszíntől a neontürkízen át a kékesfeketéig. Ami teljesen normális az magukat kereső, az önkifejezés különböző módjaival kísérletező tiniknél. 

Az már csodálatra méltó, hogy ezt az egész család lehetőségnek éli meg, hogy Tobival együtt fejlődjenek. Az egyik legmeghatóbb jelenetben Éva és Zoltán, Tobi édesapja a kis szabolcsi faluból Budapestre felutazva egy „LMBTQ támogató szülők” táblával állnak a Pride-on, direkt az alkalomra vásárolt szivárványos csokornyakkendőjükben. 

És látni rajtuk, hogy megérkeztek, hogy megtalálták a helyüket ebben a történetben.

(Tobi színei –  forgalmazza a Cirko Film)

Bálint Orsolya