Nagyvilág
Újabb vizsgálat indul Bolsonaro ellen
Nem úgy viszonyult a koronavírus-járványhoz, ahogy elvárták volna tőle.
Szenátusi vizsgálóbizottság alakult kedden Brazíliában, hogy megvizsgálja Jair Bolsonaro elnök a koronavírus-járvány kezelése ügyében tett intézkedéseit és esetleges mulasztásait az országban féktelenül tomboló járvány közepette.
Bolsonarót többek között azzal gyanúsítják, hogy elutasította, illetve szándékosan halogatta a Covid-19 betegség elleni vakcinák beszerzését, valamint hogy a pandémia elleni küzdelemre szánt szövetségi forrásokat sikkasztott.
A tizenegy tagú bizottságban Bolsonaro mindössze négy szenátorra számíthat, a többiek semlegesen, illetve ellenségesen viszonyulnak hozzá. A testület zárójelentése alapját adhatja újabb hivatali felmentési eljárás megindításának az államfővel szemben. Ehhez azonban a képviselőház elnökének hozzájárulása is kellene, s ezt a tisztséget jelenleg olyan személy tölti be, aki Bolsonaro hívének számít. Elemzők mindenesetre abból indulnak ki, hogy a vizsgálat ronthat a jobboldali politikus újraválasztási esélyein.
A bizottság az elnök legalább két szövetségese meghallgatását tervezi: beidézték Eduardo Pazuello volt egészségügyi minisztert és Fabio Wajngartent, az elnök egykori sajtótitkárát. Wajngarten nemrég a Veja című brazil hírmagazinnak adott interjújában igyekezett mentegetni Bolsonarót, s az egészségügyi tárca tisztségviselőit hibáztatta, amiért nem sikerült megállapodást kötni 70 millió adag Pfizer-vakcina beszerzéséről.
Bolsonaro volt, hogy aprócska influenzának nevezte az új koronavírus okozta betegséget, és következetesen azt hangoztatja, hogy a járványügyi korlátozások romba döntik a gazdaságot, ami éhezéshez, káoszhoz és nyomorhoz fog vezetni. Többször is támadta az óvintézkedéseket elrendelő tagállami kormányzókat, sőt az oltások értelmét is kétségbe vonta, annak ellenére, hogy maga is átesett a betegségen.
A koronavírusnak már 391 936 halálos áldozata van a több mint 210 millió lakosú országban, ami a második legnagyobb halálozási szám a világon az Egyesült Államok után. A regisztrált fertőzöttek számát tekintve Brazília több mint 14,3 millióval a harmadik az Egyesült Államok és India mögött.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!