Kiemelt hírek
Tarolt az Oscaron Nomádok földje és a Netflix
Idén 93. alkalommal rendezték meg az Oscar-gálát.
A járvány miatt elmaradt a vörösszőnyeges felhajtás, a díjakat mégis olyan korábbi nyertesek adták át, mint Renée Zellweger, Joaquin Phoenix, Brad Pitt és Reese Witherspoon. A Nomádok földje hat jelöléséből hármat váltott arany szobrocskára: Chloé Zhao alkotása a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb női főszereplő díját is elhozta.
Az Oscar-gála producerei, köztük Steven Soderbergh korábban elárulták, hogy szakítva a hagyományokkal két helyszínen szervezik meg a díjátadót: a Los Angeles-i Dolby Színházban és a 13 kilométerrel odébb lévő, gyönyörűen felújított, art deco stílusú Union Station pályaudvaron ünnepelhettek a sztárok. A meghívottak számára kötelező volt a negatív koronavírus-teszt, be kellett tartaniuk a távolságtartási szabályokat, és a műsor szüneteiben maszkot kellett viselniük, amelyet kamerák előtt levehettek.
Színes mezőny
Az Oscar-mezőny idén különösen színes lett: több mint 70 nő van a jelöltek között, és a 20 jelölt színész és színésznő közül kilenc valamilyen kisebbségi etnikumhoz tartozik. A rendezői kategóriában először szerepel két nő, a brit Emerald Fennell (Ígéretes fiatal nő) és A nomádok földje rendezője, a kínai származású Chloé Zhao. A direktor Frances McDormand főszereplésével készített filmje hat kategóriában volt esélyes az amerikai filmakadémia díjára, amiből az est végére hármat tudhatott ténylegesen magáénak. Ráadásul a legfontosabbakat, ugyanis a legjobb film, legjobb rendező és a legjobb női főszereplő díját is elhozta.
A 39 éves kínai származású Zhao a második nő, aki ebben a kategóriában Oscart kapott, és ő az első nem fehér nő, aki rendezői Oscart vehetett át. A nomádok földje elgondolkodtató karaktertanulmány egy vándorló nőről az amerikai nyugaton. Zhao az amerikai filmakadémiának és a mezőny többi rendezőjének is megköszönte díját, majd arról beszélt, hogy az a mondat inspirálja munkája folytatására, amit még gyerekkorában Kínában hallott, hogy „az ember eredendően jónak születik.” A legjobb színésznő Frances McDormand lett, amellyel harmadik Oscar-díját nyerte el: 1997-ben a Fargoért, 2018-ban pedig a Három óriásplakát Ebbing határában című filmért nyert.
A legjobb színésznek járó díjat Anthony Hopkins vehetette át, Az apa című filmben nyújtott alakításáért, ahol egy öregedő, a demenciája miatt a kapcsolatait elveszítő férfit alakított. A 83 éves színész díjazása némileg meglepő, ugyanis előzetesen legtöbben arra számítottak, hogy a tavaly tragikusan fiatalon elhunyt Chadwick Boseman kapja majd, a Ma Rainey: A blues nagyasszonya című filmben nyújtott alakításáért. Anthony Hopkinsnak ez volt a második Oscarja, korábban, 1991-ben A bárányok hallgatnak miatt díjazták.
Áttört a Netflix
A legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában Daniel Kaluuya nyert a Judas and the Black Messiah című, a Fekete Párducok idején játszódó polgárjogi történelmi filmben nyújtott alakításáért. A legjobb női mellékszereplő Oscar-díját a Minari című filmért a dél-koreai Jun Ju Dzsung vehette át. Ezzel történelmet írt, ugyanis ő lett az első koreai színész, aki egyéni színészi kategóriában tudott diadalmaskodni.
Az idei Oscar-gála a streaming-szolgáltatók számára is komoly áttörést jelentett, ugyanis míg a Netflix tavaly mindössze két jelölését tudta díjra váltani, idén már 7 arany szoborral távozhatott az eseményről. A legjobb eredeti forgatókönyv díját Emerald Fennell kapta az Ígéretes fiatal nő (Promising Young Woman) című film után, a legjobb adaptált forgatókönyv díja pedig Az apa című filmért járt Christopher Hamptonnak és Florian Zellernek.
Az animációs kategóriát a Lelki ismeretek című Pixar-produkció kapta. Pete Docter és Kemp Powers animációs filmjében az élete nagy kiugrására készülő New York-i dzsesszzongorista hirtelen a Föld és a túlvilág közötti furcsa világban találja magát. „A dzsesszhez írtunk szerelmeslevelet” – fogalmazott a ceremóniának otthont adó Union Station színpadán Docter, akinek ez már a harmadik Oscar-díja volt.
A legjobb idegen nyelvű film Oscarját a Mads Mikkelsen főszereplésével készült dán, Még egy kört mindenkinek című mozija kapta, pedig a legjobb élőszereplős rövidfilm Oscarját a Two Distant Strangers című produkció nyerte el. Az animációs rövidfilmek közül pedig a Ha bármi történik, szeretlek győzött, amely egy iskolai lövöldözésben életét vesztett lányukat gyászoló szülőkről szól. A legjobb hangért járó elismerést A metál csendje kapta. A legjobb dokumentumfilm kategóriában a Tanítóm, a polip nyerte el az Oscart.
Tízből kettő
A legjobb rövid dokumentumfilm díját Anthony Giacchino Colette című alkotása kapta. Vizuális effektusaiért pedig Christopher Nolan Tenet című filmjét díjazták. Az idei díjátadó legidősebb jelöltje a 89 éves Ann Roth, Ma Rainey: A blues nagyasszonya című film jelmeztervezője volt, aki végül el is nyerte a legjobb jelmez díját, a film pedig még emellett a legjobb smink és haj Oscarját is elnyerte. Mia Neal és Jamika Wilson utóbbival az első afroamerikai női páros lett, akik ebben a kategóriában Oscart kaptak.
A legtöbb, tíz kategóriában is érdekelt film David Ficher alkotása, a Mank volt, amelynek forgatókönyvét a rendező néhai apja írta. A film az Aranypolgár társforgatókönyvírójáról, Herman Mankiewiczről szól, akinek megformálásáért Gary Oldman is Oscar-jelölést kapott, amit azonban most nem tudott díjra váltani, mindössze a legjobb operatőr és a legjobb látványtervezés díját tudta elhozni. Erik Messerschmidt operatőrnek ez volt az első nagyjátékfilmje.
A legjobb vágás Oscarját Harrison Ford jelentette be a Los Angeles-i Union Station színpadán. A díjat a dán Mikkel E.G. Nielsen kapta A metál csendje című filmért. A vágó köszönetet mondott a rendezőnek, Darius Mardernek „a csodálatos utazásért”, amelyre meghívta. A legjobb filmzene díját a Lelki ismeretek muzsikáját szerző Trent Reznor, Atticus Ross és Jon Batiste kapta, a legjobb filmdal kategóriában pedig a Judas and the Black Messiah Fight for You című száma győzött.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!