Minari – a törékeny amerikai álom filmje

A tavalyi Élősködők után az idén a Minari képviseli Dél-Koreát az Oscaron.

A filmek minősége egyértelműen jelzi: az ázsiai ország megérkezett a filmkészítés elitjébe, és ezt már Hollywood is elismeri.

A távol-keleti filmgyártásra sokáig nem irányult valódi figyelem Hollywoodból, azonban ahogy azt az elmúlt évek tapasztalatai is mutatják, a japán, illetve dél-koreai filmekre már a szakma krémje is felfigyelt. Tavaly Bong Joon-Ho filmje, az Élősködők írt történelmet, a dél-koreai rendező alkotása ugyanis az Oscar-gálák történetében először hódította el idegennyelvű filmként a legjobb filmnek járó díjat is, emellett további három elismerést bezsebelve. 

Ez annak is köszönhető, hogy a távol-keleti filmgyártás egészen más eszköztárat használ a rendezői víziók bemutatására, ahogy a színészek is kissé másféle megközelítést alkalmaznak. Úgy tűnik, hogy az idén ez kifizetődővé vált, ugyanis Lee Isaac Chung, a Minari című film rendezője több kategóriában is jelölést kapott az Oscarra. Többek közt sikerült elérni, hogy a főszerepet játszó Steve Yeun legyen az első olyan ázsiai színész, akit főszereplőként jelölnek Oscarra, mintegy húsz év után. További érdekesség, hogy az idei Oscar-gála olyan szempontból is történelmet írt, hogy először jelölnek két ázsiai-amerikai színészt a díjra: Steve Yeun mellett Riz Ahmed is jelölést kapott a Sound of Metal című filmért, amelyben egy hallását elveszítő dobost alakít.  

A koronavírus-járvány miatt kevesebb nagyköltségvetésű stúdiófilm érkezett a versenynaptárba, ez pedig lehetőséget biztosított a kisebb művészfilmek számára. Ez kifejezetten üdítően hat azután, hogy néhány éve még gigászi stúdiók, mint amilyen a Disney, azért kampányoltak, hogy hozzanak létre külön díjat a populáris filmeknek.  

Lee Isaac Chung önéletrajzi ihletésű filmje, a Minari egy, a nyolcvanas évek Amerikájában szerencsét próbáló koreai bevándorló család életébe enged betekintést, akik egy jobb élet reményében, no meg a természet közelsége miatt Arkansasba költöznek, hogy ott egy farmot hozzanak létre. Igaz, ez leginkább az apa, Jacob (Steve Yeun) elhatározásából adódik, akinek rögeszméjévé válik, hogy minden áron sikeressé kell tennie a vállalkozását – akár a házassága árán is. A film rendkívül okosan, nem túl szájbarágósan mutatja be az ázsiai bevándorló szülők és gyermekek kálváriáját. A rendkívül barátságos, és a családanyához hasonlóan mélyen vallásos közösség viszonylag gyorsan befogadja őket, azonban a családon belül komoly konfliktus lesz az elamerikanizálódás vagy az ázsiai gyökerekhez való visszanyúlás dilemmája. A film előrehaladtával lassan ráébredünk, hogy az összes szereplővel rendkívül könnyű az azonosulás, melynek oka, hogy egyik karakter sem számít főszereplőnek, ugyanakkor mindegyikük az.  

A Minari egy olyan film, amit nem nagyon szoktak napjainkban készíteni. Egy kedves családi dráma, ami nem törekszik nagy megfejtésekre – mégis úgy érezzük a megtekintés után, hogy többek vagyunk tőle. No meg persze bemutatja, az amerikai álom bizony igen törékeny lehet sokak számára.