Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Párját bántalmazta a késelő férfi

Létrehozva:

Fotó: Bielik István / Pesti Hírlap

Elmegyógyintézetből hozták a tárgyalásra a férfit, aki rendőröket támadt, és a barátnőjét is bántalmazta.

Rendőrkéselés, kényszerképzetek, családon belüli erőszak – nem mindennapi ügyben született ítélet szerdán, a bűnös V. Lászlót elmegyógyintézetből hozták a Budapest Környéki Törvényszéken tartott tárgyalásra.

A férfit volt élettársa, Hajni jelentette fel emberölési kísérlet miatt, vele 2005-től 2016-ig élt együtt Erdőkertesen. Viszonyuk 2014-ben megromlott. Ekkortól a férfi folyton ellenőrizte a párját a munkahelyén, telefonon is hívogatta, és szinte mindenhova elkísérte. Emellett bántalmazta is, ha nem volt elégedett viselkedésével. Volt, hogy trágár, fenyegető SMS-eket küldött neki.

A nő 2016-ban feljelentést tett, majd biztonságos helyre ment, eltűnt a férfi látóköréből. A Gödöllői Járásbíróság a férfit testi sértés és becsületsértés, valamint kapcsolati erőszak miatt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette.

A bíróság elrendelte a pártfogó felügyeletét is, valamint azt, hogy a vádlottnak távol kell tartania magát a sértettől, annak lakásától és munkahelyétől, és nem veheti fel vele a kapcsolatot telefonon. Ezt hagyta helyben a másodfok.

V. László fellebbezett, tagadta a vádakat. Megrögzötten állította és a Facebook-oldalára is többször kiírta, hogy szerinte a párja nem önszántából hagyta őt el, hanem egykori munkahelyének, az Alkotmányvédelmi Hivatalnak a munkatársai rabolták el tőle.
A jogerős büntetést meghozó törvényszéki bíró, Fazekas Ágnes szerint ezt a teóriát semmi nem támasztotta alá.

Az elkövető már a jogerős bírói döntés első pár mondata után nemtetszésének adott hangot, mondván, az nem korrekt és gyalázatos. Mivel a bíró többszöri figyelmeztetése ellenére sem csillapodott le, a bíró kivezettette őt a tárgyalóteremből.

V. László jelenleg letartóztatásban van, mert január 23-án megkéselt két rendőrt, amikor a városi kórházból az erdőkertesi otthonához kísérték. Az egyenruhásokat mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.

Csikász Brigitta

Legnépszerűbb cikkeink