Kiemelt hírek
Boris Johnson ismertette, hogyan nyitna Nagy-Britannia
A nyitást több szakaszban valósítanák meg.
Június 21-től az emberek közötti kapcsolattartás összes jogi korlátozását fel lehet oldani Angliában, ha a koronavírus-járvány megfékezését célzó célkitűzések és kritériumok maradéktalanul teljesülnek addig – közölte hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.
A nyitást több szakaszban valósítanák meg, az egyes szakaszok között legalább öt hétnek el kell telnie, és a tervezetben szereplő minden egyes enyhítési lépés előtt az ugyancsak négy pontot tartalmazó kritériumrendszer összes elemének teljesülnie kell.
Négy szakaszban
A nyitási terv első lépéseként, március 8-án megindulhat a tanítás az összes angliai iskolában, és szabadtéri iskolai rendezvényeket is lehet tartani. A középiskolás diákokat hetente kétszer koronavírus-szűrésnek kell alávetni. Ezután a március 8-tól lehetővé válnak a szabadidős tevékenységek is, de egyelőre csak szabadtéren. Március 29-től már hat, külön-külön háztartásokban élő ember, vagy két külön háztartás összes tagja tarthat összejöveteleket szabadtéren, és lehetnek sportrendezvények is.
A második szakaszban, április 12-től megnyithatnak a nem alapvető fontosságú cikkeket árusító boltok, a személyi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások, a zárt térben működő szabadidős létesítmények, köztük az edzőtermek, valamint a szabadtéri vendéglátóhelyek, az állatkertek, a szabadidőparkok és az autósmozik.
A harmadik nyitási szakasz május 17-én kezdődhet, amikor kinyithatnak a zárt térben működő szórakoztató és vendéglátó létesítmények, köztük a mozik, a pubok és az éttermek. Szabadtéri helyszíneken 30, zárt térben hat, nem egy háztartásban élő ember tartózkodhat egymás társaságában, és tarthatnak szabadtéri szórakoztató rendezvényeket, koncerteket.
Ekkor már jöhetnek a nagyszabású rendezvények is, például a nézők előtt játszott labdarúgó mérkőzések, igaz, korlátozott létszámú közönséggel. Ez azt jelenti, hogy az angol első osztályú labdarúgó bajnokság, a Premier League utolsó fordulóját május 23-án már szurkolók jelenlétében tarthatják.
A hétfőn felvázolt tervek alapján a legkorábban június 21-én kezdődő negyedik nyitási szakaszban az emberek közötti kapcsolattartás minden jogi korlátozása megszűnhet, kinyithat az összes szabadidős létesítmény – köztük az éjszakai szórakozóhelyek –, lehetővé válik a turisztikai célú hazai és külföldi utazás, és megszűnnek a nagyszabású rendezvényeket érintő korlátozások.
Kritériumrendszer
A nyitáshoz a brit kormány négy pontból álló kritériumrendszert állított össze, és mind a négy feltételnek a korlátozások enyhítését célzó minden további lépés előtt teljesülnie kell.
Ennek alapján a zárlat feloldásának folyamata akkor haladhat előre a meghatározott ütemben, ha az oltási program sikeresen folytatódik; a bizonyítékok azt mutatják, hogy a koronavírus elleni vakcinák csökkentik a kórházi kezelésre szorulók és a koronavírus okozta halálozások számát; az aktuális fertőződési ráták nem fenyegetnek a kórházi kezelésre szoruló betegek számának fenntarthatatlan mértékű megugrásával; illetve ha nincs olyan új vírusvariáns, amely alapvetően megváltoztatja a kockázatok megítélését.
Hétfői alsóházi tájékoztatóján Boris Johnson közölte: a kormány tudományos tanácsadói szerint a nyitás óhatatlanul a koronavírus-fertőzések számának növekedésével jár, ez azonban mindenképpen megtörténik, függetlenül attól, hogy mikor oldják fel a zárlatot, márpedig nem lehet a végtelenségig érvényben tartani a gazdaságot, az emberek fizikai és mentális jólétét, a gyerekek életesélyeit ellehetetlenítő korlátozásokat. Éppen ezért alapvető fontosságú, hogy a nyitás óvatos, de visszafordíthatatlan folyamat legyen – mondta a brit miniszterelnök.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!