Magyarország
Két évre súlyosbította a hálapénzt kérő budapesti nőgyógyász büntetését a bíróság
A bíróság az orvost három évre el is tiltotta a foglalkozása gyakorlásától.
Az ügyészség korábbi közlése szerint a 74 éves férfi egy budapesti egészségügyi intézményben dolgozott, és 2014–2017 között öt páciensétől kért pénzt – egyes esetekben kapott is. Az MTI azt írja, az ítélőtábla közleménye szerint a férfi nyugdíjba vonulását követően megbízási szerződéssel dolgozott szülész-nőgyógyász szakorvos munkakörben. Az orvos fekvőbeteg-ellátásban és műtétekben működött közre, hétvégéken és munkaszüneti napokon jellemzően ügyeletvezetőként tevékenykedett, vezetői feladatokat nem látott el. A betegeket nem magánrendelés keretében, hanem a társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi ellátás keretében látta el.
Mint írják, egy nő a szülése után – amelyet az orvos ügyeletesként vezetett le – saját elhatározásából harmincezer forintot adott át a szülés-nőgyógyásznak. Az orvos az összeget kevesellte, és közölte, hogy a „tarifája” százezer forint, majd egy későbbi vizit során kérte a fennmaradó összeget. Mikor a nő 20 ezer forintot adott az orvosnak, azzal, „hogy nem tud több pénzt adni”, a férfi közölte: „úgy gondolkozzon, hogy a varratait ő fogja kiszedni”, és a zárójelentést is ő fogja megírni.
- Egy másik nőtől – akin terhességmegszakítást végzett – a műtétért pénz kért arra hivatkozva, hogy a műtőben „kiskassza” működik, és a résztvevőknek pénzt kell adniuk.
- Egy harmadik nőtől kórházi szokásokra és szintén a kórházban működő „kiskasszára” hivatkozva kért 100 ezer forintot.
- Egy további szülő nőtől a műtő bérleti díjára, a személyzet díjazására és a saját tarifájára kért pénzt. Ez a nő az orvos felszólítására hatvanezer forintot adott át a vádlottnak, aki azt elfogadta, azonban az átadott összeget kevesellte, és százötven-százhatvanezer forintot kért.
- Az ötödik nőtől a sürgősségi császármetszésért több alkalommal anyagi ellenszolgáltatás megfizetését kérte a műtő bérleti díjára és saját munkadíjára hivatkozva. A nő ezt elhárította, ennek ellenére a vádlott közölte, hogy varratszedéskor 160 ezer forintot vár tőle.
Az orvost üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása
miatt az elsőfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2020. szeptember 23-án bűnösnek mondta ki. Ezért őt halmazati büntetésül 1 év 6 hónap börtön fokozatú, végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, 1 millió forint pénzbüntetésre és 80 ezer forint vagyonelkobzásra ítélte, valamint kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, a szabadságvesztés tartamának felemeléséért, a felfüggesztő rendelkezés mellőzéséért és közügyektől eltiltás alkalmazásért, továbbá az orvosi foglalkozástól eltiltás kiszabásáért, a vádlott enyhítésért, míg a védő elsősorban bizonyítottság hiányában történő felmentésért, másodsorban enyhítésért jelentett be fellebbezést.
A másodfokon eljáró ítélőtábla tanácselnöke azt hangsúlyozta: a vádlott nem hálapénzt fogadott el, hanem jogtalan előnyt kért, illetve követelt.
Ennek nyomán a férfi szabadságvesztésének tartamát két évre, a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejét öt évre, a pénzbüntetését összességében hárommillió forintra súlyosította, valamint három évre eltiltotta az orvosi foglalkozás gyakorlásától is. Az ítélet jogerős.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója