Kiemelt hírek
Lengyelországban várhatóan újra kinyithatnak a lázadozó kocsmák és hotelek
Budapesten eközben két helyet is bezárattak pénteken korlátozások megszegésére hivatkozva.
Úgy tűnik, a lengyelországi szolgáltató ágazat képviselői nagyon szeretnének már kinyitni. Az élen a szállodások menetelnek, de a vendéglátóhelyek és a kisebb vállalkozások, például kozmetikusok és fodrászok is munkába akarnak állni – írta meg a Napi.hu a Business Insider Polska értesülésére hivatkozva.
A varsói kormány a szolgáltatási szektorban működő vállalatok tulajdonosaival várhatóan meg is állapodik arról, hogy könnyítenek a korlátozásokon, a cégek ugyanis egy ideje azzal fenyegetőznek, hogy akkor is kinyitnak, ha ezért büntetést kell fizetniük.
Az elmúlt napokban egyre többen csatlakoztak ahhoz a lázadáshoz, amelynek résztvevői dacára a tilalomnak, vállalva az ezért járó büntetést, mégis kinyitották üzleteiket.
A lázadók Lengyelországban maximum 30 ezer zlotys (2,4 millió forint) bírságot kockáztatnak.
A Lengyel Hotelek Gazdasági Kamarájának (IGHP) titkára, Marcin Maczynski január utolsó előtti hétvégéjén arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a napokban tárgyaltak a kormány képviselőivel, mert úgy tűnik, a varsói vezetésnél is meghallgatásra találtak a panaszaik. Az egyeztetések témája az volt, hogy a befagyasztott vállalatok milyen egészségügyi feltételek teljesítése mellett kezdhetnék újra a tevékenységüket. A járvány még nem múlt el – ezt nem hagyhatják figyelmen kívül.
Enyhül a kormány szigora
A lengyel kormány nem zárja ki a szigorítások enyhítését a gasztronómiai, a hotel és a fitnesz ágazatokban, de új egészségvédelmi szabályokat akar bevezetni, amelyek garantálják, hogy a lazítás miatt ne pörögjenek fel a fertőzések. A hotelek képviselői úgy vélik, hogy nehéz hozzátenni azokhoz a szabályokhoz, amelyek eddig is kötelezőek voltak, így alkalmazták azokat. Szerintük a szállodák készen állnak működésük újrakezdésére, és legálisan szeretnék ezt megtenni, nem forszíroznák tovább a kormánnyal a konfliktust. A fejlesztési, munkaügyi és technológiai miniszter helyettese, Olga Semeniuk azt mondta, hogy a január végéig hátra lévő napokban aktualizálják a biztonsági előírásokat, megerősítik azokat, hogy a vállalkozók meg tudják védeni dolgozóikat és vendégeiket a fertőzés veszélyétől. A megbetegedések számának emelkedése a kormány számára elfogadhatatlan. Elsősorban olyan szabályokról van szó, mint hogy hány méter távolságot kell tartani az egy légtérben lévők között, mennyi kézfertőtlenítési pontot kell felállítani, továbbá hogy kiknek és hogyan kell felügyelniük a szabályok betartását.
Budapesten kemény büntetéseket osztottak
Budapesten eközben két helyet is bezáratott a rendőrség péntek este a Madách térnél, derül ki a Police.hu-n közzétett tájékoztatásból. Ahogy arról a 444.hu beszámolt a Központ hatvan napig nem nyithat ki,
tulajdonosainak pedig félmilliós bírságot kell befizetniük,
mert a védelmi intézkedéseket megszegve szeszes itallal szolgálták ki a sorban állókat. A rendőrségi beszámoló szerint a vendéglátóhely mellett a három bent lévő sorban állók ellen is eljárást indítottak.
Egy másik, meg nem nevezett helyen este nyolc óra után több tucat embert találtak, ezért azt az egységet harminc napra bezáratta a BRFK. Az üzemeltető pénzbírságot kapott, és a bent lévő 33 embert feljelentették.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!