Nagyvilág
Tucatnyi holttestet találtak Mexikóban egy földút mentén
A kezük és a lábuk meg volt kötözve.
Egy úgynevezett önvédelmi csoport tizenkét tagjának holttestét találták meg egy földút mentén a mexikói Veracruz államban – közölték a helyi hatóságok hétfőn.
A mexikói sajtó a rendőrség jelentéseire hivatkozva arról számolt be, hogy a Veracruz állam azonos nevű székhelyétől nagyjából 363 kilométerre délre, az erőszak sújtotta Las Choapas megyében megtalált holttesteknek a kezeik és a lábaik is meg voltak kötözve.
A veracruzi biztonsági minisztérium azt közölte, hogy az áldozatokat kivégezték, és az esetről szóló sajtójelentések szerint a drogkartellek sújtotta mexikói régiókban szerveződött egyik önvédelmi csoport tagjairól lehet szó.
Cuitlahuac Garcia, Veracruz kormányzója az előzetes értesülésekre hivatkozva elmondta, hogy a csoporton belüli szakadás vezethetett a tizenkét ember meggyilkolásához.
Az övédelmi csoportok gyakoriak Mexikó azon részeiben, ahol a hatóságok nem tudják fenntartani a rendet a bűnszervezetek miatt. Elemzők szerint ezek az önbíráskodó szervezetek helyenként segítettek kordában tartani az erőszakot és megvédeni a lakosságot, azonban egyesek közülük bűnözői bandákkal álltak össze fegyverekért, illetve védelemért cserébe. A hatóságok azzal vádolják az önvédelmi csoportokat, hogy nem különböznek a bűnszervezetektől, és szoros kapcsolatban állnak bizonyos kartellekkel.
Mexikó, ahol naponta átlagosan száz gyilkosságot követnek el, a világ egyik legveszélyesebb országának számít. Veracruz államban tavaly több mint 1320 gyilkosság történt.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!