Nagyvilág
Újabb kínai vakcina lépett a klinikai tesztek harmadik fázisába
Az állatkísérletek biztató eredménnyel zárultak.
Újabb kínai fejlesztésű, koronavírus elleni vakcina lépett a klinikai tesztek harmadik fázisába, miután az állatkísérletek biztató eredménnyel zárultak – jelentette hétfőn a gyártó közlésére hivatkozva a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
A dél-kínai Kunming városban székelő Walvax Biotechnology nevű gyógyszergyártónak a pekingi Tsinghua Egyetem, valamint a tiencsini orvostudományi egyetem kutatóival közösen kifejlesztett oltóanyaga adenovírus-vektor alapú, és csimpánzvért felhasználva állították elő.
Hatásmechanizmusa éppen arra épül, hogy az emberi testben jellemzően nem találhatóak meg a csimpánzok által hordozott adenovírusokat semlegesíteni képes antitestek. Az oltóanyag ennek köszönhetően kis valószínűséggel válthat ki kedvezőtlen reakciót az emberi szervezetből, ugyanakkor az oltást követően erős immunitást biztosíthat – idézte a Hszinhua a kutatócsoport vezetőjét, aki azt is elmondta, hogy az állatkísérletek során nem figyeltek meg súlyos mellékhatásokat.
Az oltóanyag klinikai tesztjeinek harmadik fázisát külföldön, a járvány által súlyosabban érintett országokban fogják elvégezni, hiszen Kínában jelenleg nincsen elegendő Covid-19-es beteg ehhez.
Az oltóanyag gyártására szánt üzemeket vasárnap kezdték el felépíteni Peking egyik déli kerületében, hogy amint a klinikai tesztek eredményei megerősítik a vakcina hatásosságát, az üzemek készen álljanak a tömeggyártásra. A Walwax közleménye szerint az oltóanyag 2021 közepére kaphatja meg a piacra lépéshez szükséges engedélyeket, és az éves gyártási kapacitás meghaladja majd a 200 millió dózist.
A Walwax-fle vakcinán kívül jelenleg öt kínai fejlesztésű koronavírus elleni oltóanyag áll a klinikai tesztek harmadik fázisában. Közülük a kínai Hadtudományi Akadémia és a CanSino Biologics kínai gyógyszergyártó közös vakcinája is adenovírus-vektor alapú.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!