Magyarország
Kirúgták Faur Annát az SZFE-ről
Vidnyánszky Attila korábban azt ígérte, senkit sem rúgnak ki. Faur kétéves ikergyerekeit neveli.
Elbocsátotta az SZFE új vezetése Faur Annát, aki emiatt munkaügyi pert indít, a TASZ fogja képviselni, írja a Független Szabad Egyetem, az új vezetés miatt tiltakozó hallgatók és oktatók Facebook-oldala.
Először Vidnyánszky Attilát idézik a posztban, aki augusztusban még azzal nyugtatta a kedélyeket: „A fenntartóváltás nem okoz változást az egyetem működésében. Minden tanár tanít tovább (hacsak nem mond fel), és minden osztály úgy folytatja a munkát, ahogy eddig is.”
Faur Anna nem mondott fel, neki mondott fel Novák Emil megbízott rektorhelyettes november 25-én azonnali hatállyal. A miértet firtató találkozókat lemondta, a kérdéseket figyelmen kívül hagyta, írja a poszt. A rendező Faur doktorjelölt hallgató, három hónapos próbaidőn volt, de négy éve folyamatosan kutat, módszertani anyagokat írt. Gyeden volt, négyórás állása mellett kétéves ikergyermekeit neveli.
Bűne annyi lehet, hogy nem jelent meg egy vezetőség által kezdeményezett találkozón, amire a tanárok közös levelet írtak arról, addig nem lehet beszélni a közös jövőről, amíg az oktatás be van tiltva az egyetemen, és a hallgatók-diákok a félévükért küzdenek. (Ezt először érvénytelennek ítélte az SZFE vezetősége, majd pótkurzusok beiktatásával elfogadhatónak ítélte, mindkettőt vitatják a hallgatók.) Faur elbocsátását látszólag jogszerűnek, „méltatlan, kicsinyes, szakmai szempontból elfogadhatatlan”-nak nevezi a poszt.
Log into Facebook
Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!