Kiemelt hírek
Top 10: 2020 elmaradt eseményei
Átalakult, elnapolt, rosszabb esetben teljesen lefújt eseményekkel volt tele a 2020-as év. Ezeknek nagy részét tömegek várták, és éppen ez volt az oka, hogy a szervezők úgy döntöttek: másképp, vagy egyáltalán nem tartják meg őket az eredeti időpontban.
Összeszedtük 2020 sokakat érintő elmaradt eseményeit.
- Tokiói olimpia
A sportolóknak már túl kellene lenniük az ötkarikás játékokon, de a járvány miatt egy teljes évet csúsztattak a dátumon, így a versengés 2021. július 23-án kezdődik majd. Az olimpiai láng egyébként már márciusban megérkezett Japánba. A szervezők szeretnék nézők előtt megrendezni a játékokat, ezért úgy döntöttek, hogy csak elővételben lehet jegyet venni, így akarják elkerülni, hogy tömeg gyűljön össze.
- Nobel-díj átadási bankett
50 év után először maradtak díjátadás nélkül az idei Nobel-díjasok, ugyanis nem rendezték meg Stockholmban a bankettet. Hagyományosan december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján tartják a neves eseményt, mintegy 1300 vendég részvételével. Ezt idén nem tudták biztonságosan megoldani, ahogy az sem volt biztos, hogy Svédországba egyáltalán érkezhetnek-e emberek, ezért döntöttek a törlés mellett.
- Cannes-i filmfesztivál
Eredetileg május 12. és 23. között rendezték volna meg az eseményt, de a szervezők hosszas mérlegelés után úgy döntöttek, hogy a franciaországi járványügyi helyzet miatt a világ egyik legfontosabb filmfesztiválja is elmarad. A szervezők nyitva hagyták a lehetőséget, hogy egy későbbi időpontban, nyáron bepótolják a díjátadót, de aztán véglegesen törölték az eseményt. Ilyen a fesztivál történetében először fordult elő.
- Zenei fesztiválok
A világ legnagyobb zenei fesztiváljai idén mind úgy döntöttek, hogy nem kockáztatnak, lemondják a bulikat. A magyar Sziget, a belga Tomarrowland és az amerikai Ultra Music Fesztivál sem dübörgött, csak hogy a nagyokat említsük. Ezen kívül itthon az EFOTT, a VOLT, a Balaton Sound, a Strand Fesztivál, a Fishing on Orfű, és a SZIN helyszínei is üresen maradtak.
- Augusztus 20.
Sem Szent István-napi ünnepségsorozat, sem tűzijáték nem volt a fővárosban idén augusztus 20-án. Az eredeti tervek szerint – még a járvány berobbanása előtt – háromnapos ünnepséget terveztek Budapestre, végül a kormány július közepén úgy döntött, hogy idén az államalapítás ünnepe is csendes lesz a járvány miatt. Egyedül az ilyenkor szokásos tisztavatást tartották meg.
- Sportesemények
Minden sportág megsínylette ezt az évet, az olimpia mellett az olimpiai kvalifikációs versenyek, a különböző sportágak nemzeti és nemzetközi bajnokságai, kupái is sorra törölve lettek, vagy másik időpontra tették át az eseményeket. Elhalasztották például a labdarúgó EB-t és elmaradt a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard világkupa-verseny is. Nem tartották meg többek között a Giro d’Italia magyarországi szakaszát sem.
- Eurovíziós Dalfesztivál
Ez lett volna a 65. dalfesztivál, aminek idén Hollandia lett volna a házigazdája. A verseny 1956-os elindulása óta ez volt az első alkalom, hogy elmaradt az Eurovíziós Dalfesztivál. Magyarország egyébként nem is vett volna részt a versenyen, mert még tavaly novemberben visszamondtuk az indulást. Jövőre az idén elmaradt fesztivál eredeti helyszínén, Rotterdamban lesz majd a hangvetélkedő.
- Időközi választások
Több településen is ősszel, pontosabban szeptemberben tartották meg az eredetileg tavaszra tervezett időközi választásokat. A hónap elején összesen hét településen volt korábban elmaradt választás, öt helyen polgármesterre, míg két helyen képviselőkre voksoltak a választópolgárok. A legtöbb helyen független induló szerzett mandátumot.
- Szalagavatók, ballagások
A tavaszi, nyári ballagások átalakultak, viszont az őszi, téli szalagavatókat sok helyen teljesen eltörölték idén. A ballagásokat kisebb létszámmal, korlátozások mellett tartották, volt ahol online térbe került a búcsú. A járvány második hulláma miatt a következő ballagó osztály a szalagokat sem ünnepélyes, nyitótánccal egybekötött eseményen kapta meg. Sok esküvőt is lemondtak, vagy elnapoltak 2020-ban.
- Előadások, premierek
Az első hullám alatt az összes színházi előadást és premiert törölték, majd ahogy a színházaknak lehetőségük lett rá, egy részüket kisebb nézőközönség előtt vagy online pótolták. A második hullám sem volt kegyes a színházakhoz, az év végi előadásokat mindenhol törölték és későbbi időpontra tették át. Az egyelőre még kérdés, hogy tavasszal bepótolhatják-e az elmaradt előadásokat.
zsv
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!