Archív cikkek
Kormányinfó: Május 3-ától éledhet újra az ország
Szigorú keretek és korlátok között újraindulhat az ország gazdasági élete a tetőzés beköszönte, május 3. után – a kockázatos csoportokat továbbra is védeni fogják. Az érettségi kezdete akár két hetet is csúszhat, ez az aktuális járványhelyzettől függ. A gödi különleges gazdasági övezet-féle megoldást a kormány törvénybe is iktathatja. A kormány nem egyeztetett a cégekkel a munkahelyvédelmi tervek előtt, most, utólag módosítgatja azt a visszajelzések alapján.
Az egészségügy fel fog készülni május 3-ra, a járvány tetőpontjára, mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Az ellenzék elmondhatja a Parlamentben a kritikáit (nem mindig mindenki – a szerk.), ellentétben az Európai Parlamenttel. Az ágyak 50 százalékának felszabadítása a legrosszabb forgatókönyv jegyében született döntés volt.
Palkovics László ismertetni fogja a modellszámításokat a járványgörbéről, úgy tűnik, korábban tetőzik Európában a járvány, pontos dátumot nehéz adni, a plató idejét sem lehet megmondani – akár hetekig is eltarthat – , és azt sem, hogy meddig maradnak magasak a számok. A vírus visszahúzódása farkasfogszerűen fog zajlani, csillapodások után emelkedések jöhetnek, és november felé jöhet egy újabb járványhullám is. A járványnak akkor lesz vége, ha lesz vakcina, a nyájimmunitás a társadalom 60-70 százalékának átfertőződöttségénél alakul ki, ezt pedig el akarja a kormány kerülni.
A Honvédség fertőtleníteni fogja az idősotthonokat, erről döntött a kormány. A jelenlegi kijárási szigorítások május 3-ig életben maradnak, még nem engedik vissza a diákokat az iskolába, de a gazdasági élet újraindítására tervet fogadott el a kormány, ez május 3. után lép majd életbe. Védeni fogják a veszélyeztetett csoportokat, de újraindulhat a gazdasági élet.
Aki gyeden vagy gyesen van, nyelvvizsgáját, KRESZ-vizsgáját segíti a kormány anyagilag. A gödi döntés (a kormány kivette a Samsung akkumulátortelepét a gödi önkormányzat fennhatósága alól – a szerk.) hátterében munkahelyteremtés állt, a beruházással kapcsolatban korrupciós vádak is elhangzottak a helyi politikai erők részéről, mondja Gulyás, nem vett el a kormány pénzt Gödtől, mert,
ha a polgármester kezében marad a döntés, akkor nem valósult volna meg a projekt.
Gulyás azt mondja, a különleges gazdasági övezet fogalmát később érdemes lesz törvényben is rögzíteni.
51 ezer fővel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma március 11. óta, mondja Gulyás, ezért is újra kell indítani a gazdaságot.
A kormány minden korábbi bejelentett közalkalmazotti fizetésemelést betart az ütemezett rend szerint.
Az érettségi vizsgák kérdése „nem presztízskérdés”, Maruzsa Zoltán felelős Emmi-államtitkár tárgyalt az oktatással kapcsolatos szervezetekkel, ő dönthet abban a kérdésben, hogy 4-én vagy 1-2 héttel később lesz-e a vizsgák kezdete.
Lehet-e már nyáron fürdeni a Balatonban? Gulyás szerint ezt majd akkor meglátjuk, „bízzunk benne”.
A kormány kivette a cégek járványügyi, munkahelyvédelmi támogathatóságának feltételi közül azt, hogy csak olyan cégek kaphatnak bérkiegészítést, amelyek még nem bocsátottak el senkit, mert nagy cégek jelezték, ők már elbocsátottak embereket, és így sok ezer munkavállalót foglalkoztató cégek nem tudták volna igénybe venni a támogatást – Gulyás Gergely szavai után az a kérdés merül fel, hogy a munkahelyvédelmi program kialakítása előtt nem egyeztettek a cégekkel. A meghozott intézkedések lassították a munkahelyek megszűnését a kormány szerint.
A fertőzöttek 10 százaléka körül lehetnek egészségügyi dolgozók, Gulyás Gergely nem tudott pontos számot mondani.
Folyamatosan üzemelnek az áldozatsegítő központok, a krízistelefonszámok a családon belüli erőszak áldozatainak, a kijárási korlátozás ilyen esetben nem érvényes, és védett házak is működnek, mondta el Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Jövő héten döntenek a május 1-jei hosszú hétvégéről, az esetleg meghozandó extra intézkedésekről, a korlátozás 3-ig éjfélig van hatályban jelenleg.
A 65 éven felüli orvosok visszatérését megteremti a kormány a korábbi tiltás után, azért van erre szükség, mert a rendszerben jól jönnek a tartalékok, mondja Szentkirályi Alexandra.
Át kell gondolni az egészségügy finanszírozását, mondta Gulyás a hazaküldött betegekkel kapcsolatban, nem biztos, hogy jó, hogy a betegek minél hosszabb kórházban tartózkodása ma a kórházak programja.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!