Nagyvilág
A tűz óta először énekel a kórus a párizsi Notre-Dame-ban szenteste
A 2019 tavaszán történt pusztító tűzeset óta először fog énekelni a kórus a Notre-Dame-ban szenteste. A koncertet az érvényben lévő járványügyi előírásoknak megfelelően szigorú rendszabályok mellett tartják és a televízióban közvetítik – közölte hétfőn az érsekség.
A rendezvényen a Notre-Dame felnőttkórusának 20 tagja, két szólista és egy orgonista vesz részt.
Az eseményre külön bérelnek egy kis orgonát, mivel a székesegyház saját orgonáját jelenleg felújítják.
A katedrális a 2019 tavaszán kitört tűzben súlyosan megsérült. Az elmúlt hetekben a helyreállítási munkálatok mérföldkőhöz érkeztek: eltávolították a leomlott huszártorony körüli deformálódott állványzatot, ezzel elhárult az omlásveszély.
„A bontás befejeztével elhárult a fenyegetés, amelyet az állványzat jelentette a katedrálisra, így már megkezdhetjük az épületstabilizációs munkák utolsó fázisát” – mondta Jean-Louis Georgelin, a Notre-Dame újjáépítéséért felelős kormánybiztos a helyszínen a bontást követően.
A tűzeset óta tartottak már kisebb miséket hívők nélkül a katedrálisban, például húsvétkor. Michel Aupetit párizsi érsek közlése szerint a Notre-Dame kórusa számára viszont ez lesz az első fellépés a katasztrófa óta, eddig Párizs különböző templomaiban énekeltek. Ezért ez egy szimbolikus karácsonyi koncert lesz – mondta az érsek.
A hagyományos éjféli misét tavaly a francia főváros nyugati részén lévő Bois de Boulogne parkban, egy cirkuszi sátorban tartották.
Emmanuel Macron francia elnök azt ígérte, hogy 2024-ig újjáépítik a világhírű párizsi látványosságot.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!