Nagyvilág
Szlovéniában és Horvátországban nem lassul a fertőzés terjedése
A szlovén szigorítások az év végéig érvényben maradnak.
Nem lassul a fertőzés terjedése Szlovéniában és Horvátországban, utóbbiban ismét rekordot döntött a napi új esetek száma – derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből.
Szlovéniában a kabinet által szerdán közzétett adatok szerint az elmúlt 24 órában az előző napinak közel kétszeresével, 2013-mal 58 950-re nőtt a fertőzöttek száma. Negyvenhárom beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 919-re emelkedett. A diagnosztizált betegek közül 1280-an vannak kórházban, közülük 209-et ápolnak intenzív osztályon.
Az országban szinte teljesen leállt az élet, Janez Jansa kormányfő kedden a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a legtöbb szigorítás várhatóan ez év végéig érvényben marad, csak akkor enyhítenek, ha azt a járványhelyzet megengedi.
A szomszédos Horvátországban az elmúlt egy nap alatt rekordszámú, 3251 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte a 90 715-öt. Az elmúlt napon 38 ember halt bele a betegségbe, a járvány eddigi áldozatainak száma ezzel 1151-re emelkedett. Kórházban 1878 beteget ápolnak, közülük 205-en vannak lélegeztetőgépen.
Horvátországban november 18-a a kormány döntése szerint idén először munkaszüneti nap. A jugoszláv hadsereg és a szerb szabadcsapatok 29 évvel ezelőtt, a délszláv háborúban ezen a napon foglalták el a kelet-szlavóniai Vukovárt. A megemlékezésen minden évben több ezren vettek részt. Idén, bár engedélyezték a rendezvényt, amelyen a kormányfő és a házelnök is részt vesz, annak maximális létszámát ötszáz főben határozta meg a válságstáb.
Járványügyi szakemberek arra figyelmeztettek, hogy Kelet-Szlavónia lehet az új járványgóc az országban, ezért arra kértek mindenkit, hogy otthon emlékezzen meg Vukovár ostromának áldozatairól.
A helyszínen tartózkodó tudósítók ugyanakkor arról számoltak be, hogy tízezren lehetnek azok, akik részt vesznek abban a menetben, amely a helyi kórháztól a háború áldozatainak emlékét őrző temetőig vezet. Néhányan maszkot sem viselnek, és nem tartják be a biztonságos távolságot – közölték az újságírók.
Ivan Penava, Vukovár polgármestere, aki korábban azt mondta, hogy az országban nem tilos a gyülekezés, vagyis semmi sem szól a megemlékezés megtartása ellen, nemrég megfertőződött a vírussal, ezért nem vesz részt a rendezvényen, jelenleg karanténban van. (MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója