Magyarország
Magyar ügyvezető igazgatója lesz az IMF-nek
Palotai Dániel szerint már jobb Magyarország és az IMF viszonya, mint 10 éve.
Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank eddigi ügyvezető igazgatója és főközgazdásza november elsejétől első magyarként kerül be a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfelső döntéshozó testületébe – értesült az Index. A 24 tagú igazgatótanácsban a közép-kelet-európai országcsoport (Törökország, Ausztria, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Belorusz, Szlovénia és Koszovó) képviselője lesz, amitől azt reméli, hogy a térség számára kedvező eredményeket érhet el.
Elsősorban a hazai érdekek hatékony képviseletét tartom feladatomnak, és hogy minél reálisabb, mélyebb és pozitívabb kép alakuljon ki Magyarországról
– mondta az Indexnek a pénzügyi szakember.
Palotai emlékeztetett, hogy a 2008 őszén kért IMF-hitel ellenében megszorításokat vártak el a magyar kormánytól, miközben a GDP 80 százalékát meghaladó államadósság miatt amúgy is nagyon nehéz helyzetben volt a hazai gazdaság. Emiatt az Orbán-kormány 2010-ben visszautasította az IMF-programot, és helyette kidolgozta a Széll Kálmán-tervet, amely egyebek között az arányos, egykulcsos szja-val csökkentette a terheket és a válságadók bevezetésével a lakosság helyett a nagyobb teherbírású szektorokra hárította azokat.
Ma már sokkal jobb Magyarország viszonya a Valutaalappal, mint tíz évvel ezelőtt,
mivel közben az IMF-nél is belátták, hogy nem volt helyes a korábbi, főleg megszorításokon alapuló programjuk. A megszorításokon alapuló programok ugyanis nem vezethetnek sikerre, mivel csak elmélyítik a kialakult válságot, így rontják a költségvetés egyenlegét is
– mondta Palotai.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!