Magyarország
Pénzügyminisztérium: Az IMF szerint Magyarország gyors és hatékony válaszokat adott
Az IMF hétfőn tette közzé honlapján a magyarországi konzultációról szóló záróközleményét.
Magyarország gazdasága erős alapokon állt, így érte a koronavírus-járvány, a kormány pedig gyorsan és határozottan reagált a gazdasági válságra – olvasható a Nemzetközi Valutaalap Magyarországról szóló rövid, a szokásos IV. cikkely szerinti konzultációt lezáró, hétfőn közzétett dokumentumában, amelyet a Pénzügyminisztérium közölt az MTI-vel.
A Nemzetközi Valutaalap Alapokmányának IV. cikkelye szerinti éves konzultációjára idén tavasszal került sor virtuális formában, az IMF hétfőn tette közzé honlapján a magyarországi konzultációról szóló záróközleményét. Ez kiemeli, hogy a magyar gazdaság erős fundamentumokkal rendelkezett a járvány kitörésekor, a válságra adott válaszok jelentősek voltak és időben érkeztek.
A gazdaság szereplőinek támogatására, a háztartásoknak szánt segítségként kerültek bevezetésre a hitelmoratórium és az adókedvezmények – tették hozzá.
A költségvetési kiadások növelése, újrarendezése, valamint a beruházások támogatása a járvány gazdasági hatásait tompította. A költségvetési kiadások az egészségügyi védekezésre, a bértámogatásra és az egészségügyi dolgozók béremelésére, a beruházások ösztönzésére összpontosítottak – áll a dokumentumban a közlemény szerint.
A jelentés rögzíti: a világjárvány harmadik hullámának súlyossága miatt indokolt a módosított 2021-es költségvetésbe beépített folytatólagos, továbbra is jelentős célzott gazdasági támogatás. Az államadósság lejárati idejének 2020-ban elkezdődött meghosszabbítása szintén indokolt.
A Pénzügyminisztérium közleménye kiemelte: az IMF szakértői emellett úgy látják, hogy a gyors védőoltási ütem lehetővé teszi a korábbi nyitást, mint a legtöbb európai uniós országban. Az IMF a dokumentumban üdvözli a gazdaság versenyképessége érdekében tett lépéseket, amelyek többek között a kis- és középvállalkozások termelékenységének növelését, valamint a digitalizáció és az állami szolgáltatások nagyobb hatékonyságának elősegítését tűzték ki célul.
Megjegyzik: a kormány elkötelezett a gazdaság zöldítése mellett is, célja a 2050-re megvalósuló klíma-semlegesség, ezt a megújuló- és atomenergiatermelésre, az újrafeldolgozásra és az energiatakarékosságra támaszkodva érheti el.
A Nemzetközi Valutaalap legfrissebb előrejelzése 4,3 százalékos gazdasági bővülést valószínűsít Magyarországon – ez megegyezik a magyar kormány várakozásaival, amelyet a Konvergencia programban is közzétett –, míg 2022-re a prognózisuk 5,9 százalék.
MTI
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt