Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Hatmilliárdos adócsalás miatt vádat emeltek száztíz ember ellen

Létrehozva:

Képünk illusztráció / forrás: Shutterstock

Az érintettek a kárt megtérítették. 

Az ügy „központi része” egy dél-alföldi húsipari cég felhasználásával elkövetett adócsalás – írja az MTI. A társaság irányítói egyúttal több külföldi cégnek is tulajdonosai, ezért a NAV és a főügyészség nemzetközi szervezetek, így az Europol és az Eurojust bevonásával, külföldi hatóságokkal együttműködve göngyölítette fel az ügyet.

A Bács-Kiskun megyében vágóhidat működtető cég kisebb mértékben saját munkaerőt, nagyrészt pedig alvállalkozókat vett igénybe. Utóbbiak a szolgáltatásaikat áfával növelten számlázták ki. Ténylegesen azonban munkaerő-kölcsönzésről volt szó, vagyis az alvállalkozói szerződés valótlan tartalmú volt. Ennek az volt a célja, hogy a foglalkoztatottak után az adó és a járulék megfizetését elkerüljék, valamint a húsipari cégnek áfás költségszámlákat „produkáljanak”.

A színlelt ügyletek és az adóelkerülés haszonhúzója a húsipari cég volt, a munkaerőt biztosító társaságok ehhez nyújtottak segítséget.

A húsipari cég irányítói olyan vállalkozókat vettek igénybe, akik fiktív számlákkal kerülték meg az adófizetést, a munkavállalókat pedig a tényleges fizetésüknél kisebb összegre jelentették be, így csökkentve járulékköltségeiket.

Az alkalmazottak fizetésének egy részét ráadásul „adómentes” utalványban adták, amit szinte azonnal vissza is váltottak készpénzre, további adóforintokat csalva el a költségvetésből.

A NAV nyomozói 2018 áprilisától tizenegy akcióban 217 helyszínen tartottak házkutatásokat.

A húsipari cég irányítói nyolc év alatt 6,1 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek. A cég tulajdonosai és az ügyvezető ezt az összeget a vádemelés előtt önként visszafizették a NAV-nak, vagyis a teljes kárt megtérítették.

A húsipari cég tulajdonosa és ügyvezetője bűnügyi felügyelet alatt áll, a tulajdonos szintén vádlott fia pedig letartóztatásban várja a tárgyalást.

Negyvenhét – köztük egy külföldi – vállalkozással szemben rendeltek el büntetőjogi intézkedést: pénzbírságot, illetve cégmegszüntetést.

Legnépszerűbb cikkeink