Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

A futárok jelentős része nem visel maszkot

Létrehozva:

Fotó: Szakál Szebáld

Nem reprezentatív, tágabb ismeretségi körben végzett kérdőíves felmérésünk alapján a megrendelők 58 százaléka nagyon fontosnak, 31 százaléka pedig fontosnak tartja, hogy a futár maszkot viseljen az áru átadásakor.

Ennek ellenére a válaszadók alig 36 százaléka mondta, hogy a futár maszkot viselt a csomag átadásakor, de ők is az esetek kevesebb mint felében találkoztak a maszkot szabályosan viselő áruszállítóval.

Pedig a járványhelyzet indokolná a maszkviselést minden személyes találkozáskor, és nem csupán a vásárlók érdekében, hiszen a futárok napi szinten is sok, velük nem egy háztartásban élő emberrel találkoznak. A kérdéseinket megválaszolók is így gondolják, alig valamivel több mint 4 százalékuk mondta, hogy számára egyáltalán nem fontos, visel-e maszkot a futár.

A megrendelt csomagok kontaktusmentes átadásával már sokkal kevesebb a gond: ezt szinte minden szállító cég tudja teljesíteni, bár előfordul, hogy egy érintőképernyőn alá kell írnia az átvevőnek, de az erre a célra használt eszközök – elméletileg – fertőtleníthetőek.

Megkérdeztük a legismertebb futárcégeket, hogy milyen szabályokat alkottak a koronavírus-járvány veszélyeinek enyhítésére, konkrétan a futárok maszkviselésére. E cikk lezárásáig mindössze három helyről kaptunk választ. 

A GLS futárszolgálat telefonos ügyfélszolgálata például egyszerűen annyit mondott, hogy futáraiknak nem kötelező a maszk viselése. Ez azért is érdekes, mert válaszadóink nagy része járványvédelmi szempontból biztonságosként ajánlja a céget, mert futárai – bár ezek szerint nem kötelező nekik – általában szabályosan viselt maszkban érkeznek. 

A járvány első hulláma alatt ismertté és meglehetősen sikeressé vált élelmiszer-házhozszállító cég, a Kifli.hu megkeresésünkre azt a választ adta, hogy futárai körében kötelező a maszk szabályos viselete. Nem is állnak meg ennyinél, a munkatársak a raktárukban is maszkban, kesztyűben, rendszeres fertőtlenítés és lázmérés mellett dolgoznak. Szankciókra nincs szükségük, a hallottak – és a tapasztalatok – szerint az alkalmazottak valamennyien tisztában vannak a higiéniai szabályok betartásának fontosságával.

Az áruházláncok közül az Auchan állt a rendelkezésükre. Itt azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a futároknak a bolti dolgozókhoz hasonlóan kötelező a maszk viselése, amit a vásárlók visszajelzései alapján tudnak ellenőrizni. Mivel a cégnél a maszkviselésre vonatkozó szabály utasításnak minősül, ha valaki nem tartja be, szóbeli, illetve írásbeli figyelmeztetéssel szankcionálják. Kiemelték, hogy a vásárló az áru megrendelésekor választhatja a kontaktusmentes átadást mint szolgáltatást is, ebben az esetben a futár telefonos egyeztetés alapján ott teszi le a csomagot, ahol azt a vevő szeretné.

Az érintésmentes átadásra több futárszolgálat is dolgozott ki megoldást. Van, ahol csak az ajtó elé teszik le a csomagot, másoknál PIN-kód bemondásával igazolhatja magát a vásárló, de van, ahol a saját telefonján írhat alá. A Magyar Posta futárainál pedig a személyi igazolvány száma minősül aláírásnak.

Érdekesség, hogy a kérdőívünket megválaszolók az esetek 40 százalékában éttermi rendelést adtak le, a rendelések 32 százaléka volt bevásárlás jellegű élelmiszer-rendelés, a maradék 28 százalék pedig az egyéb bevásárlás a pelenkától a műszaki cikkeken és az állateledelen át egészen a horgászfelszerelésig.

 

Legnépszerűbb cikkeink