Nagyvilág
Több mint 3100 településen választanak polgármestert Romániában
Kinyitottak a szavazóhelyiségek Romániában, ahol több mint 3100 település, és 41 megye élére választanak vasárnap önkormányzati vezetőket az országban bejelentett lakcímmel rendelkező román és európai uniós állampolgárok.
A választói névjegyzékben szereplő 18 millió 270 ezer polgárt helyi idő szerint 7 és 21 óra (közép-európai 6 és 20 óra) között várják az ország területén berendezett csaknem 19 ezer szavazókörbe.
Mindenütt megválasztják a polgármestert, valamint a települési önkormányzati testület és a megyei tanács tagjait, illetve a megyei tanács elnökét. A választópolgárok tehát mindenhol négy szavazólapot kapnak. Bukarestben is négy szavazólap lesz: mind a hat kerület élére polgármestert és kerületi tanácsot, a főváros élére pedig képviselőtestületet és főpolgármestert is választanak.
Az egyfordulós rendszerben a legtöbb szavazatot összegyűjtő polgármester-jelölt kerül a községháza vagy városháza élére, illetve az ellenfeleinél több szavazatot szerző megyei tanácselnök-jelölt a megyei önkormányzat élére, függetlenül attól, hogy megkapta-e a voksok legalább felét. A helyi és a megyei tanácsokban azok a pártok jutnak képviselethez, amelyek az adott körzetben megszerzik a voksok legalább öt százalékát. Pártkoalíciók esetében a bejutási küszöb magasabb.
A koronavírus-járvány miatt idén egészségügyi óvintézkedéseket is bevezettek. A szavazókörökben mindenkinek maszkot kell viselnie, legalább egyméteres távolságot kell tartania a teremben tartózkodóktól, ahova egyszerre legfeljebb öt szavazót engednek be. A választóknak önállóan kell behelyezniük személyi igazolványukat a jogosultságukat ellenőrző informatikai rendszer leolvasójába. Érkezéskor és távozáskor is fertőtleníteniük kell a kezüket.
A 45 ezer önkormányzati tisztségre több mint negyedmillió jelölt pályázik, közülük több mint tízezren a magyar pártok színeiben. A helyenként közös jelöltet támogató, másutt egymással is rivalizáló magyar pártok abban egyetértenek, hogy fontos elmenni szavazni, mert a magyarság részvételi arányán múlik a közösségi képviselet ereje és hatékonysága. A román és magyar pártok vezető politikusai is attól tartanak, hogy a járványhelyzet elijeszti a választókat a részvételtől, ezért arról igyekeznek meggyőzni híveiket, hogy a szavazás nem veszélyesebb egy kenyérvásárlásnál.
Tucatnyi nagyvárosban készül exit poll, ezeket a szavazókörök zárásakor azonnal ismertetik a hírtelevíziók, a hivatalos eredményeket azonban várhatóan csak hétfőn teszik közzé a választási bizottságok.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!