Kiemelt hírek
Feloszlatták az MSZP Pest megyei szervezetét, Mesterházy sejti, miért
Az MSZP két hét múlva tartandó kongresszusa előtt a küldöttek 10 százalékát kizárták a Pest megyei szocialistáknál. Hiszen Budapest után Pest megye adja a legtöbb delegáltat a kongresszuson – jelentette ki Mesterházy Attila az ATV Csatt című műsorában.
„Ők jelentős részben az én támogatóim, így ez a döntés engem sújt” – tette hozzá az elnökségért induló politikus. Mesterházy Attila az újraindult műsorban úgy fogalmazott a lépéssel kapcsolatban: a kongresszus előtt 10 nappal azért „van annak egy bukéja”, hogy ilyen megtörténhet.
„Régen fél évvel a kongresszus előtt nem vettek fel és nem tettek ki tagokat” – tette hozzá. Mint mondta, bár neki ez nyilvánvaló hátrányt jelent, de biztos benne, hogy ettől még befutó lesz.
A Pest megyei szervezet feloszlatását annak elnöke is megerősítette a HírTV-nek. Fekete Zoltán azt mondta, ő még nem kapott hivatalos értesítést az ügyben, helyi párttársai viszont igen, így tőlük tud a történtekről. A politikus szerint Tóth Bertalan, az MSZP elnöke többszörösen megerőszakolja az alapszabályt annak érdekében, hogy megtartsa pozícióját és távol tartsa a tisztújítástól a Mesterházy Attilát támogató regionális szervezeteket.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!