Nagyvilág
A hivatalos eredmény szerint még nőtt is Lukasenka előnye a fehérorosz elnökválasztáson
Eközben az ellenzék 5 napja tiltakozik a csalás ellen. A külföldi országok zöme és a nemzetközi szervezetek szerint a választás nem volt sem szabad, sem tisztességes.
Aljakszandr Lukasenka elnök nyerte a vasárnapi elnökválasztást a szavazatok 80,1 százalékával – ismertette a hivatalos végeredményt pénteken, öt nappal a vitatott tisztáságú voksolás után a központi választási bizottság.
A végeredmény szerint Lukasenka valamivel többet kapott, mint a részeredmények alapján, ez 80,08 százalék volt.
Az országot 26 éve irányító 65 éves politikus legfőbb ellenlábasa, Szvjatlana Cihanouszkaja a BelTA állami hírügynökség jelentése szerint a szavazatok 10,12 százalékát kapta. Az angoltanárnőből lett 37 éves politikus – friss nyilatkozatai szerint – feltételezi, hogy valójában a szavazók 60-70 százaléka voksolt rá. A jelenleg Litvániában tartózkodó Cihanouszkaja pénteken kijelentette, hogy az emberek többsége nem hisz Lukasenka győzelmében.
A vasárnapi szavazás óta a közösségi hálón tömeges csalásokra utaló bizonyítékokat is terjesztenek. Említés történik például előre kitöltött szavazólapokról, és nem a valóságnak megfelelően kitöltött szavazatszámlálási jegyzőkönyvekről. Napok óta tömeges tüntetések vannak Fehéroroszországban a választási eredmények elleni tiltakozásul. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!