Nagyvilág
A tiltakozások miatt nem vezetnek be kijárási tilalmat Belgrádban
A vendéglátóhelyek működését viszont korlátozzák. A tüntetők a diktatórikus eszközöket ellenzik.
Nem vezetnek be kijárási tilalmat sem Belgrádban, sem Szerbia más városaiban, a szerb fővárosban azonban korlátozzák a vendéglátóhelyek működését és a tömegrendezvényeken részt vevők számát – jelentette be Ana Brnabic miniszterelnök a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb ülését követően.
A kormányfő közölte, tíz főben maximalizálják a szabadtéri és zárt térben történő rendezvények résztvevőinek a számát, zárt térben négy négyzetméteren egy személy tartózkodhat, és azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyek nem rendelkeznek kerthelyiséggel, 21 órakor be kell zárniuk, a kerthelyiséggel rendelkezők 23 óráig működhetnek.
Kedden és szerdán is heves tiltakozást váltott ki annak lehetősége, hogy ismét kijárási tilalmat vezethetnek be Belgrádban. A főként fiatal tiltakozók kedden azt követően vonultak utcára, hogy Aleksandar Vucic szerb elnök bejelentette, várhatóan hétvégi kijárási tilalmat vezetnek be a szerb fővárosban, de akár az egész országban. Egy nappal később az államfő már arról beszélt, hogy nem lesz kijárási tilalom, ám a tiltakozásokat úgysem ez váltotta ki, azok politikai indíttatásúak voltak. A köztársasági elnök ezen állítását támasztotta alá az, hogy
szerdán ismét heves tüntetések voltak Belgrádban, de más szerb városokban is.
A szerda esti tiltakozások során a mentőszolgálat jelentése szerint 19 rendőr és 17 tüntető sebesült meg Belgrádban. A tiltakozók szerda este a kordonokkal védett parlament épületéhez vonultak, ahol palackokkal, kövekkel és égő szurkolói fáklyákkal dobálták meg a rendőröket, valamint kukákat borogattak és gyújtottak fel. A rendőrség könnygázgránátokkal igyekezett oszlatni a tömeget.
A tüntetők több sajtóorgánumnak is nyilatkoztak, mint mondták, nem kizárólag a tervezett megszorító intézkedések ellen tüntetnek, hanem Aleksandar Vucic „diktatórikus eszközei és önkényuralmi törekvései ellen” is. A bejelentések szerint
csütörtökön Szerbia több városában ismét utcára vonulnak az elégedetlen emberek.
Szerbiában szerdáról csütörtökre 16 719-ről 17 076-ra emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Szerdán 11 újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 341-re emelkedett. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!