Magyarország
5-7 milliárdot költött a kormány a vírus elleni védőeszközök hazaszállítására
Arra nem válaszolt a Külügyminisztérium, miért egy személyszállító céget bíztak meg a lélegeztetőgépek és egyebek Kínából történő hazaszállítására.
5-7 milliárd forintba került, hogy a kormány a járvány elleni védekezés eszközeit Magyarországra szállíttassa Kínából, írja a Népszava. A lap közérdekű adatigényléssel fordult a Külügyminisztériumhoz még április végén, majd most – miután a kormány kihasználta a veszélyhelyzet alatt meghosszabbított, 45 napos válaszadási időkeretet – megtudta, tavasszal mintegy
4,713 milliárd forintot fizetett a kormány a Wizz Airnek 65 olyan járat után, amely egészségügyi eszközöket és védőfelszerelést hozott haza.
De a cég összesen legalább 100 alkalommal hozott a légitársaság védőeszközöket, így az átlagos járatonkénti árat, 72 millió forintot figyelembe véve jön ki az akár 7,2 milliárdos végösszeg.
A lap a céget is megkereste, de nem árulták el, mennyiért teljesítették a rendeléseket üzleti titokra hivatkozva. Azt lehet tudni, a kormány kereste meg a Wizz Airt, azt nem, miért egy személyszállító cégre esett a választásuk. Az 5-7 milliárdos összeg a korábbi évekhez képest nem számít jelentős összegnek a cég számára, hiszen az Opten adatai szerint közel 820 milliárd forintos nettó árbevétellel zárta a társaság 2018-at, de a járvány alatt szinte teljesen leálló légi közlekedés idején minden bizonnyal jól jött a megrendelés.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!