Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Csendben, egyedül szeretnek tanulni a fiatalok, de hiányzott a tanári felügyelet

Létrehozva:

Felmérés készült a karantén ideje alatt, a távoktatásban nem sokat változtak a diákok tanulási szokásai, ám a tanári jelenlét és a közösség sokaknak hiányzott.

Egy pályatanácsadással foglalkozó portál, azt Orientify friss felmérése közel 800 megkérdezett válaszán alapul, akiknek átlagéletkora 22,5 év volt. Miként Török Réka, az Orientify alapítója és az ELTE kutatója elmondta: „Szerettük volna tudni, hogy önállóan vagy csoportban tudnak-e tanulni jobban tanulni a diákok, csendet vagy a szóbeli magyarázatokat igénylik-e, illetve hogy gyakorlati vagy elméleti tudás felé orientálódnak-e. Mennyire alakulnak át tanulási szokásaik az otthontanulás alatt?”

A kérdőívekre adott válaszokból kiderült, hogy:

  • A fiatalok a magányos, csöndes tanulást részesítik előnyben, a csoportos tanulással szemben.
  • A megkérdezettek inkább pozitívan ítélték meg a digitális oktatást, valamint az semmiben sem befolyásolta a már meglévő tanulási szokásaikat.
  • Ugyanakkor a tanár jelenléte szinte mindenkinek hiányzott. Azoknak, akik jobban ragaszkodnak a szemléltetéshez, erősebben hiányzott az oktatói jelenlét.
  • A tanulók számára a közösségi együttlét is hiányként jelentkezett a karantén ideje alatt.

Török Réka kihangsúlyozta, hogy a felmérés eredménye szerint a digitális eszközök jól passzolnak minden tanulási stílushoz.

Legnépszerűbb cikkeink