Archív cikkek
Szentendre hídjai
A szentendreiek a szigetre vezető hídnak egy másik, délibb helyszínt szavaztak meg egy hete, mint amit a kormány szeretne. A végén még egyáltalán nem lesz a szigeten uniós pénzből nemzetközi kerékpárút.
Az önkormányzat véleménynyilvánító népszavazást tartott, amelyen a résztvevők 55 százaléka a négy lehetőség közül a belvárostól délre eső helyszínre szavazott, és csak 26 százaléka támogatta a belvárosi hidat, amelyet a kormány szeretett volna. Ezt Szentendre ellenzéki többségű képviselő-testülete szerdán meg is szavazta.
A kormány szerint viszont a belvárostól délre nem építhető meg a gyalogos-kerékpáros híd, mert a Fővárosi Vízművek már többször világosan kifejezte, hogy a déli (tehát a szentendreiek által kívánt) helyszínt semmilyen körülmények között nem fogja támogatni, mivel az védett vízbázisra futna. Ezt Vitézy Dávidtól, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatójától tudjuk. Pál Gábor, a projekt tervein dolgozó Speciálterv ügyvezetője is megerősítette egy csütörtöki sajtótájékoztatón: szerinte fegyveres őrrel őrzik a területet a szigeti oldalon, ahova Szentendre a hidat szeretné. Fülöp Zsolt, a Társaság az Élhető Szentendréért színeiben megválasztott polgármester azonban lapunknak azt mondta, a belvárostól délre eső helyszín megvalósíthatóságát hivatalosan még sosem vizsgálták meg. Szerinte a Vízművek véleménye nem hivatalos állásfoglalás volt.
Csakhogy a kormány által preferált belvárosi hidat megvizsgálta már a környezetvédelmi hatóság, és másodfokon elutasította az engedélyét. Pántya József, a projekt megvalósításán dolgozó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgatója azonban bízik abban, hogy a hatóság kifogásait lehetne orvosolni. (Mi tesszük hozzá: mivel a környezetvédelmi hatóság kormányszerv, az igazgató bizakodása nem alaptalan.) Csakhogy a szentendreiek (és nyomukban az önkormányzat) ezt a verziót nem támogatják.
Az idő telik, és egyre nagyobb a veszély, hogy kicsúszunk a projektre rendelkezésre álló uniós forrás időkeretéből. A NIF ezért azt mondta, a forrásvesztés elkerülése érdekében most a megvalósítható projekteken dolgozik. A hídra rendelkezésre álló forrásra közben más Pest megyei települések is bejelentkeztek.
Szentendre vezetése levélben kérte a déli híd megvalósításán való együttműködésre a NIF-et. Szerintük a híd 2023, a pénzköltés határidejének lejárta után is megvalósítható lenne.
A Megyeri hídról sem kapott lehajtót a sziget
Még a Megyeri híd építésekor szerettek volna egy lehajtót építeni a Szentendrei-szigetre, ám ez végül nem kapott engedélyt, szintén a védett vízbázis miatt. Ám a Szentendrei-szigetnek kell egy új híd, ezt már a Megyeri híd megépítésekor rögzítették, csak ennek fejében kapta meg az engedélyt. Ezután egy autós híd ötlete merült fel a sziget és Szentendre között, ezt váltotta fel végül a kerékpáros híd terve. A szigetnek jelenleg egyetlen szárazföldi összeköttetése van, Tahitótfalunál.
Kisoroszinál is szeretnének egyet
A szentendrei híd és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra az Eurovelo 6 nemzetközi kerékpárút részeként valósulna meg, és végig a Duna mentén haladna. A kerékpárút Dunabogdány vonalában jutna át a Szentendrei-szigetre, ahol egy újabb gyalogos-kerékpáros hidat építenének. Ám Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos csütörtökön arról beszélt sajótájékoztatóján, hogy ennek a hídnak az engedélyeztetését is megtámadták. Ennek a hídnak a sorsa is egyre kérdésesebb, merta szentendrei híd híján a kerékpárút Dunabogdánynál ugyan átjutna a szigetre, de lejjebb már nem érne vissza a Duna jobb partjára.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!