Kiemelt hírek
Csányi Sándor halgazdálkodásba fogott
Csányi Sándor a bankszektor és a magyar futball után most a halgazdálkodás felé kacsintgat, amihez az állam természetesen minden segítséget megad neki.
Nagyon úgy tűnik, hogy Csányi Sándor OTP-vezér új terület felé kacsintgat. Hétfőn jelent meg ugyanis a Magyar Közlönyben a rendelet, amelynek lényege, hogy az államot megillető halgazdálkodási jog a horgászszövetségek mellett már mintagazdaságokat is megillethetik, ha írásban kérik, hogy kössenek velük haszonbérleti szerződést a természetes vizek hasznosítására – írja a 24.hu. A portál ennek kapcsán felidézte Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő Nagy István agrárminiszterhez intézett kérdését is, hogy melyik mintagazdaságnak kell az államot megillető halgazdálkodási jog. A HVG szerint ugyanis Magyarországon 2020-ban kormányhatározattal jelölték ki a mintagazdaságokat, ez alapján öt ilyen létezik. Így ők kérvényezhették a halgazdálkodási jogot:
- a Bóly Zrt., amely Csányi Sándor, OTP-vezér agrárcégéhez, a Bonafarm Csoporthoz
tartozik, - a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt.,
- a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.,
- a több vállalkozást tömörítő Szomor Biogazdaság,
- és a Szerencsi Mezőgazdasági Zrt.
Csányi Sándor érdekeltsége volt a kérvényező
Nagy István válaszában emlékeztetett rá, hogy a döntés a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvényhez igazodik, amit tavaly módosítottak. Az agrártárca vezetője kiemelte: a mintagazdaságok mellett a Magyar Országos Horgász Szövetség mint a horgászok és a horgászszervezetek országos érdekképviseletét és koordinációját ellátó, bírósági nyilvántartásba vett szervezet részére biztosít lehetőséget a magyar államot megillető halgazdálkodási jog kijelölés útján történő haszonbérbe adására, legfeljebb 15 éves, határozott időre.
A miniszter közölte továbbá azt is, hogy a mintagazdaságok közül a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Bóly Zrt. kezdeményezte az agrártárcánál egy olyan vízterület halgazdálkodási jogának haszonbérbe vételét, mely vízterület már régebb óta a Zrt. kezelésében van, a cég annak vízjogi üzemeltetési engedélyével rendelkezik. Emellett a vízteret mint halgazdálkodási vízterületet a kezdeményezéssel egy időben nyilvántartásba vette az illetékes halgazdálkodási hatóság.
(Kiemelt képünkön Csányi Sándor látható a Puskás Stadion 2019-es avatóünnepségén. Forrás: 168.hu)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója