Kiemelt hírek
Elutasította Karsai Dániel kérését az államfő
Levélben reagált Karsai Dániel kegyelmi kérvényére Sulyok Tamás. Válaszával nem okozott túl nagy meglepetést.
Karsai Dániel „POSZT MORTEM LXV. – Köztársasági elnöki kegyelem: nincs” címmel osztott meg új bejegyzést a közösségi oldalán. A gyógyíthatatlan beteg egykori alkotmányjogász ebben kifejti, Sulyok Tamás köztársasági elnök pénteken írásban reagált a megkeresésére, amiben azt kérte az államfőtől, hogy nyilvánosan nyilatkozzon arról, hogy kegyelemben részesíti az embertelen szenvedésnek kitett halálos betegek életvégi döntéseinek végrehajtásában segédkezőket.
A köztársasági elnök szerint ez a lépés elvonná az Országgyűlés jogalkotói és a bíróságok ítélkező hatáskörét. A kegyelmi jogkör ilyen gyakorlása továbbá ellentétben lenne ezen hatáskör különleges, utólagos és egyedi jellegével. Végezetül Sulyok szerint egy ilyen nyilatkozat arra bátoríthat embereket, hogy elkövessék az öngyilkosságban való közreműködés bűncselekményét.
Karsai Dániel posztjában kiindulásként rögzítette, hogy már azt is nagyra értékeli, hogy egy állami vezető érdemi választ adott neki. Sulyok Tamás álláspontjával ugyanakkor nem ért egyet, de azt légbőlkapottnak nevezni nem lehet. Szerint a kérdéses nyilatkozat megtétele amúgy nem vonná el a kegyelem egyedi jellegét, hiszen minden ügyet önállóan meg kell vizsgálni. Az országgyűlés és a bíróságok hatáskörének elvonása sem megfelelő érv, ugyanis Alaptörvénybe ütköző elítélést a köztársasági elnök megsemmisíthet. Minden ügyben egyedileg döntve, de akár rendszeresen is egy azonos témában.
Az pedig, hogy az elnöki nyilatkozat esetlegesen arra bíztathatna egyeseket, hogy segítsenek mások életének méltó befejezésében, nem hátrány, hanem előny. Ha esetleg így lenne, kevesebben kényszerülnének emberhez nem méltó módon befejezni életüket
– írta bejegyzésében Karsai Dániel.
(Kiemelt képünk forrása: Karsai Dániel nyilvános blogja a Facebookon)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!