Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Meghalt az esztergomi rallyn megsérült kislány

Létrehozva:

A vasárnap megrendezett Esztergom-Nyerges Rally halálos áldozatainak a száma ötre emelkedett.

Imádkoztunk egy kislányért akiért napok óta küzdenek az orvosok, sajnos sikertelenül. Ma délelőtt feladta a harcot! – írta a Facebookon Magyar Nemzeti Autósport Szövetség volt elnöke. Kedden délelőtt ugyanis meghalt az a kislány, aki súlyos sérüléseket szenvedett a vasárnapi Esztergom-Nyerges Rally versenyen történt baleset során. A gyerek az ötödik halálos áldozata a tragédiának.

Oláh Gyárfás azt írta, hogy „mérhetetlen gyász, de ugyanakkor hallgatva a nyilatkozatokat düh van bennünk, próbálunk válaszokat kapni miértekre és hogyanokra.” Hozzátette: osztoznak a hozzátartozók gyászában.

Vasárnap a kora délutáni órákban megrázó baleset történt az Esztergom-Nyerges Rallyn Lábatlan és Bajót között, amikor egy Skoda Fabia R5 típusú rally autó kisodródott a pályáról és a nézők közé csapódott. Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke szerint a nézők nem állhattak volna azon a területen, ahol voltak, és többször is figyelmeztették őket, hogy menjenek onnan, mert veszélyes.

A tragédia során három férfi és egy nő a helyszínen életét vesztette. Ketten, köztük a most elhunyt kislány életveszélyes, öten súlyos, egy fő könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrség halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

A Telex korábban azt írta, hogy a raliversenyt ugyanaz a Bognár Gábor szervezte, akit a 2013-as városlődi halálos versenybaleset után egy év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték jogerősen. Bognár a lapnak azt mondta, nem volt eltiltva a versenyszervezéstől, miután a 11 évvel ezelőtti városlődi balesetben hatan megsérültek és egy néző meghalt. Az ügyben az ajkai bíróság azt állapította meg 2018-ban, hogy a verseny sem a helybeliek, sem a nézők szempontjából nem volt biztonságos. A bíróság ezért akkor a verseny szervezőjét tette felelőssé, az Arrabona Rally Club elnöke a tárgyaláson nem ismerte el bűnösségét, és sajnálatát fejezte ki a történtekért.

A HírTv egy közlekedési jogászt is megkérdezett az ügyben, Borbély Zoltán azt mondta: nem egyértelmű, hogy ilyenkor ki a felelős. Ha kiskorú gyermek van, és a kiskorú gyermeket forgalomtól elzárt vagy a nézők által nem látogatható területre viszik, bizony a szülők felelőssége is felvethető. Ez akár a kiskorú veszélyeztetése, vagy akár a gondatlan emberölésig is terjedhet – mondta a szakjogász.

(Kiemelt kép: Összetört versenyautó az Esztergom-Nyerges Rally helyszínén, Bajót közelében 2024. március 24-én. MTI/Bodnár Boglárka)

Legnépszerűbb cikkeink