Kiemelt hírek
Lombkoronasétány épült a Tisza partjára 646 millióból
Lombkoronasétány és lombkoronaház épült a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Nagykörűben több mint 646 millió forintból – közölte a település polgármestere.
Túri Tibor (független) tájékoztatása szerint a projekt finanszírozásához a magyar kormány és az Európai Unió csaknem 507 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított.
Az épület nyolc méter magasan épült, így a nyitvatartását nem befolyásolja a Tisza folyó ingadozó vízállása. A sétány a Tisza gátjáról vezet az épülethez 300 méteren az ártéri erdőben
– közölte.
A Lombkoronaház épületében multifunkciós rendezvényteret és melegkonyhás éttermet alakítottak ki, amelyhez egy fedett és egy nyitott terasz is tartozik – sorolta. Az étterem melletti tájboltban kézműipari termékeket árusítanak és a gyerekek számára is biztosítanak játszásra alkalmas teret – mondta a polgármester.
A korábbi tervek között szerepelt játszótér, szabadtéri társasjátékpark, csillagvizsgáló és egy egyszerűbb kalandpark kialakítása is. A létesítményt eredetileg 2020 októberében tervezték átadni.
Lombkoronasétány az idegenforgalom fellendítéséért
Nagykörű a Tisza jobb partján, Szolnoktól 25 km-re északkeletre, a Tisza-tótól délnyugatra található, 1600 fős település – írja a Gyere a Tisza-tóra! A falu lakóinak fő megélhetési forrása a világhírű nagykörűi cseresznye, amit elsősorban exportra termelnek. Ugyanakkor fellendülőben van a falusi turizmus is, sok vendéglátásra szakasodott, régi ház várja az odalátogatókat. Az őslakosok száma egyre csökken, minden negyedik ház mint nyaraló működik. A környék igazi horgászparadicsom.
Nagykörű sokszínű falu. A Tisza itt valóban szőke, attól kezdve, hogy visszaszállt medrébe az áradó folyó. De ha az égi színek változását követve a víz néha mélykékre vagy acélszürkére vált is, a parti homok aranyló szőkesége a hóig megmarad. Kevés helyen lelni annyiféle zöldet az Alföldön, mint errefelé. A tavaszodó gátoldalak harsány fűzöldje felejthetetlen. A füzek zöldessárga, áttetsző fátyla olyan színélmény, amelyért visszatér a szépet szerető ember. A falu egyszerre természet- és emberközeli, a gát alatt szellőfutamok borzolják a kiöntés kék vizét. Benne a templom tornya tükröződik.
Magyarország cseresznyéskertje bőséges terméssel várja a kirándulókat. A cseresznyés minden évszakban egyaránt vonzó. A téli naplemente felejthetetlen látvány a cseresznyéskert valamelyik magasabb pontjáról, tavasszal hintón járhatják be a vendégek a virágpompába öltözött gyümölcsöst, nyáron roskadoznak a fák a világ egyetlen szív alakú gyümölcse, a cseresznye tűz piros termése alatt, és az ősz mesés színekkel festi be a kerteket.
Már eddig is voltak lombkoronaházak a Tisza partján
A nagykörűi Tisza-part eddig is kedvelt célpontja volt a kikapcsolódásra vágyóknak, a folyó változó vízállása miatt oszlopokra épített nyaralók hozzátartoznak a környék látványvilágához. Ahogy egy szolnoki blog írja: „Harminc éve jártam erre utoljára, így teljes meglepetésként értek a lábakon álló nyaralók. Pontosabban »kulipintyók«, vagy a magyar »buheramátrix« pazar építményei. Van itt katonai teherautó fülkéje, lakókocsi, sőt egy csuklós Ikarusz hátsó része is, amelyek mind-mind nyaralóként – horgásztanyaként (?) – funkcionálnak vagy funkcionáltak. És persze vannak az árvíz ellen magasra épített faházak, igényesebb nyaralók alul kiskertekkel, »teraszokkal«, csónak tárolókkal. Némelyik pöpec állapotban, némelyik horrorfilm forgatására alkalmas elhanyagolt, a természet által visszavett helyzetben. Esküszöm, előbb-utóbb valamelyik utazási műsorban fogják mutogatni a helyet.”
(Kiemelt képünk: Lombkoronaház és lombkoronasétány a Tisza partján. Látványterv. Fotó: Nagykörű önkormányzata.)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója