Kiemelt hírek
Felfüggesztik a Kúriai Döntések című folyóiratot
Amely elindított a lavinát a kegyelmi ügyben.
2024 januárjában jelent meg a című lapban az az információ, amely végül Novák Katalin köztársasági elnök bukásához vezetett. A lapot most felfüggesztik – írta meg a 444, amely elsőként közölte, hogy államfői kegyelemben részesült K. Endre, miután letöltendő börtönbüntetést kapott bűnsegédként a bicskei gyermekotthont érintő pedofilbotrányban.
A portál a cikkben emlékeztet, hogy úgy szereztek tudomást a kegyelmi döntésről, hogy egy olvasójuk (egy vidéki ügyvéd) elküldte a szerkesztőség email címére a Kúria Bfv.III.1.191/2022/13 számú felülvizsgálati határozatát, ami 2023. szeptember 25-én született. Ez Vásárhelyi Jánosnak, a bicskei gyerekotthon pedofil bűncselekményekért elítélt igazgatójának és K. Endrének, az otthon igazgatóhelyettesének a közös ügyéről szólt. Vásárhelyit a rábízott gyerekek megrontásáért már elítélték, de ellene és K. ellen kényszerítésért is indult eljárás, amelynek másodfokú, jogerős ítélete szerint az igazgatót további 2 év 3 hónap, míg az igazgatóhelyettest 3 év 4 hónap szabadságvesztésre ítélték.
A 2021 júliusában született másodfokú, jogerős ítélet után felülvizsgálatért a Kúriához fordultak. Hogy ezt Vásárhelyi vagy K. Endre jogi képviselője tette meg, nem tudni, ahogy azt sem, tudott-e róla az a fél, aki esetleg nem kezdeményezte a kúriai vizsgálatot.
Ám ezzel párhuzamosan K. Endre – illetve a legvalószínűbb forgatókönyv szerint egy családtagja – köztársasági elnöki kegyelemért is folyamodott. Ezt 2023. április 27-én meg is kapta Novák Katalintól. Tehát négy hónappal azelőtt, hogy a Kúria lezárta volna a felülvizsgálati eljárást. Így amikor az végül megtörtént, ez a körülmény, a kegyelem ténye bekerült a határozat indoklásának 24. pontjába.
Ez az ítélet tehát tavaly szeptember óta elérhető volt a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (itt olvasható a 31. oldalon), ahol elvileg meg is találhatta volna az, aki például valamilyen keresőszó alapján ráakad – írja a 444.
A Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóiratot az impresszum szerint 15 kúriai bíró szerkeszti. A folyóiratba valamilyen szempontból fontos döntések kerülnek be, melyeket a jogászok előszeretettel olvasnak.
A Kúria kommunikációs osztálya most azt az információt adta, hogy „a Kúria elnöke az említett lapszámban 3. sorszámú eseti döntés közzétételének körülményeire vonatkozóan soron kívüli vizsgálatot rendelt el”.
Egyúttal kiderült az is, hogy a Kúria elnöke vizsgálatot rendelt el az eset kapcsán, és annak lezártáig felfüggesztik a lap megjelenését.
Így egyelőre a három nappal ezelőtt megjelent, 20-i szám lesz az utolsó.
(Kiemelt kép: Justitia szobra a Kúria épületében / Fotó: Duke83/Wikipedia/CC BY-SA 4.0)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!