Nagyvilág
Ismét van magyar Oscar-jelölt
Ismét van magyar Oscar-díj jelölt: Mihalek Zsuzsa is esélyes a díjra a Szegény párák című filmért. A korábban számos hollywoodi film születését segítő Mihalek Zsuzsa berendezőként izgulhat látványtervezői kategóriában. A magyar jelöltek közül végül egyetlen alkotás sem került a szűkített listára: a decemberi shortlisten Buda Flóra Anna rövidfilmje, a 27 még biztosan szerepelt, a végső rostán azonban már nem jutott át – írja a 24.hu.
A Szegény párák egy elképesztő történet Bella Baxter fantasztikus fejlődéséről. A fiatal nőt a zseniális elméjű és szokatlan módszereket alkalmazó tudós, Dr. Godwin Baxter hozza vissza az életbe. A férfi védelmét élvezve, Bella vágyik a tudásra. Szomjazza a világ dolgait, így elszökik Duncan Wedderburnnel, a dörzsölt és züllött ügyvéddel, s ketten együtt kontinenseken átívelő, szélsebes kalandra indulnak. Korának előítéleteitől szabadon, Bella roppant iramban fejlődik, hogy szándékának eleget téve kiálljon az egyenlőség és szabadság mellett.
A legtöbb Oscar-díj jelölést az Oppenheimer gyűjtötte be, összesen 13-at, ezt követi a Szegény párák (11 jelölés), illetve a Megfojtott virágok (10 jelölés). Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) kedden a Los Angeles-i Samuel Goldwyn Színházban hozta nyilvánosságra az Oscar-jelöléseket. A több mint 20 filmes kategória jelöltjeit a Jokerből ismert Zazie Beetz és Jack Quaid, Az éhezők viadala sztárja olvasta fel, az eseményt a filmakadémia élőben streamelte a honlapján és az ABC televízió reggeli műsora is közvetítette.
Az Oscar-díj jelölésekről az amerikai filmakadémia csaknem 11 ezer fős tagsága döntött szavazással
Idén a szavazattal rendelkező tagok rekordszámú, 93 országból küldték be voksaikat. A legjobb film kategória jelöltjeiről az egész tagság szavazott, a többi kategóriában az illető ágazatokhoz tartozó tagok voksoltak – mondta el bevezetőjében Janet Yang, a filmakadémia elnök.
Legjobb film jelöltjeinek listája: az American Fiction, Egy zuhanás anatómiája, a Barbie, a Téli szünet, a Megfojtott virágok, a Maestro, az Oppenheimer, a Szegény párák, az Érdekvédelmi terület és az Előző életek.
Legjobb rendező Justine Triet (Egy zuhanás anatómiája), Martin Scorsese (Megfojtott virágok), Christopher Nolan (Oppenheimer), Jorgosz Lantimosz (Szegény párák), Jonathan Glazer (Érdekvédelmi terület).
Legjobb férfi főszereplő: Bradley Cooper (Maestro), Colman Domingo (Rustin ), Paul Giamatti (Téli szünet), Cillian Murphy (Oppenheimer), Jeffrey Wright (American Fiction).
Legjobb női főszereplő: Annette Bening (Nyad), Lily Gladstone (Megfojtott virágok), Sandra Hüller (Egy zuhanás anatómiája), Carey Mulligan (Maestro), Emma Stone (Szegény párák).
Legjobb production design: Barbie, Megfojtott virágok, Napóleon, Oppenheimer és a Szegény párák.
A győzteseket amerikai idő szerint 2024. március 10-én, magyar idő szerint március 11-én hajnalban hirdetik ki a hollywoodi Dolby Színházban, ahol Jimmy Kimmel lesz a házigazda.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója