Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Létrehozva:

Meglepetésre a magyar fővárosban landoltak az Egyiptomból indult és az Egyesült Államokba tartó gép utasai.

Rosszul lett egy utas, ezért meg kellett szakítania az útját az EgyptAir Kairóból Washingtonba tartó, MS981-es számú járatának Budapesten kedden hajnalban – írta a Telex. A kényszerleszállást az egyik utas ismerőse említette meg a Redditen, és arról érdeklődött, hogy mi történhetett, mert az utasok állítólag nem kaptak megfelelő tájékoztatást a leszállás okáról.

A portál megkereste a Budapest Airportot, amely közölte, egy utas rosszulléte miatt szakította meg a közlekedést a járat. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren működő egészségügyi szolgálat, az Airport Medical Service munkatársai a gép 3:04 órai érkezését követően azonnal megkezdték az utas kivizsgálását, akit stabil állapotban kórházba szállítottak – közölték.

„A járat 05:01 órakor folytatta útját. Az eset a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmában nem okozott fennakadást” – tették hozzá.

 (Kép forrása: Instagram)

Legnépszerűbb cikkeink