Magyarország
Vita a Zenekadémia rektori pályázatáról
Az Index szerint a jelenleg kialkult vihar jelzi, hogy a jobboldalon egyfajta kulturális területfoglalás és újraelosztás zajlik.
Levelet írt a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Zeneművészeti Tagozatának huszonnégy tagja a testület elnökének, Vashegyi Györgynek, amelyben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) rektori pályázatának körülményeiről van szó. A levélírók azt sérelmzték, hogy Csák János kulturális és innovációs miniszter nem velük, a tizenkét éve működő köztestülettel egyeztet ennek kapcsán, hanem a pár hete alakult Magyar Muzsikusok Szövetségével. Azonban Vashegyi György megszólalásán mindenki megdöbbent.
Komoly feszültséget kelt a Magyar Művészeti Akadémián (MMA) belül a Zeneakadémia rektori pályázatának ügye. A 2023. július 3-án kiírt pályázat ellen a Zeneakadémia több mint kétszáz oktatója tiltakozott, szerintük ugyanis diszkriminatív, mert csak a komolyzenében jeleskedő előadók pályázhattak. Ennek hatására Csák János miniszter két héttel később, 2023. július 18-án bejelentette, hogy visszavonja a pályázatot, azonban el is szólta magát. Mint kiderült, a miniszter éppen az egyik jelölttel, a Magyar Muzsikusok Szövetségének elnökével, Keller Andrással vitatta meg az igényeket.
Az új kiírásban pedig az szerepel, hogy a pályázónak rendelkeznie kell a legmagasabb állami kitüntetések egyikével, ez pedig kizárja Kutnyánszky Csaba professzort, a Zeneakadémia Doktori Iskolájának vezetőjét, akit az egyetem saját jelöltjének tekintett.
Az MMA akadémikusainak az nem tetszett, hogy az MMA háttérbe szorult. Az igazi hideg zuhany azonban akkor érte őket, amikor megkapták a köztestület elnökének a válaszát. Vashegyi György elmondta, hogy több alkalommal is egyeztetett a Zeneakadémia állapotáról és lehetséges jövőképéről a miniszterrel, és az elnök személyesen javasolta, hogy az MMA formálisan maradjon távol a konfliktustól, amelyet Csák János el is fogadott.
Vashegyi szerint erre azert van szükség, mert egzisztenciális fenyegetés érheti azt, aki a „most leköszönő” egyetemi vezetéssel szemben nyilvánosan állást mer foglalni.
Azt is hozzáteszi, hogy Csákkal egyetértenek abban, hogy „az új zeneakadémiai rektornak megkérdőjelezhetetlen, nemzetközileg is az élvonalban álló szakmai életművel kell rendelkeznie, oktatási téren is.” Végezetül a Zeneakadémiáról kifejti, hogy „az intézmény mostanra egész fennállásának egyik legsúlyosabb szakmai és morális állapotába jutott”.
Az Index értesülései szerint az MMA akadémikusait felháborította, hogy Vashegyi egyszemélyben, előzetes testületi egyeztetés nélkül tárgyalt a kulturális miniszterrel, amelyről utólag csak akkor számolt be, amikor már kérdőre vonták.
A Zeneakadémia álláspontja szerint az új pályázati kiírás nyitottabbá vált, de további korlátozást tartalmaz, sérti a szenátusnak a felsőoktatási törvényben rögzített, a pályázati felhívás tartalmával kapcsolatos jogait, ugyanis egy új pályázat esetén is be kellett volna kérnie a pályázati kiírás szövegére vonatkozóan a szenátus javaslatát. Az Index úgy tudja, ennek ellenére a Zeneakadémiának is megvan már az új jelöltje, aki megfelel a második, július 21-én közzétett pályázati kiírás követelményeinek.
(Kiemelt képünkön: Liszt Ferenc zeneköltő, zongoravirtuóz, a Magyar Királyi Zeneakadémia megalapítójának szobra, Strobl Alajos 1909-ben felállított alkotása a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem épületének homlokzatán. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!