Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Először ütötték ki McGregort, nem sikerült az újabb visszatérés

Létrehozva:

Az ír Conor McGregor, az MMA egyik legnagyobb sztárja az amerikai Dustin Poiriertől kapott ki. 

Az ír sportoló júniusban vonult vissza ismét, mert a koronavírus-járvány miatt nem kerülhetett sor arra a mérkőzésre, amire vágyott. Döntése ezúttal sem volt hosszú életű, mivel szombaton újra ketrecbe lépett az amerikai Dustin Poirier ellen, akit 2014-ben egyszer már legyőzött.

Az Abu-Dzabiban, 2600 néző előtt rendezett gálán a 32 éves McGregor a második menetben egy jobbegyenestől padlót fogott, majd a rá záporozó ütések nyomán a mérkőzésvezető beszüntette az egyenlőtlen küzdelmet.

McGregor – akit karrierje során először ütöttek ki – 2016-ban vonult vissza első ízben, de később visszatért, 2017 nyarán pedig ökölvívóként is kipróbálta magát: a legendás Floyd Mayweathertől technikai KO-val kapott ki. 2019 márciusában ismét közölte, hogy felhagy az élsporttal, majd tavaly januárban mindössze 40 másodperc alatt legyőzte az amerikai Donald Cerronét, ezzel 22/4-re javította győzelmi mérlegét az MMA-ban.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink