Magyarország

Lázadáshoz vezetett az új főigazgató viselkedése a Péterfy Sándor utcai kórházban

Published

on

Elfogadhatatlannak tartja a Péterfy Sándor utcai kórház főorvosi kara az intézmény élére alig három hónapja kinevezett főigazgató vezetési stílusát és erről az Országos Kórházi Főigazgatót is értesítették.

Az új főigazgató Tóth László március elsején váltotta az intézmény élén a nyugdíjba vonulása miatt távozó Sásdi Antalt. Tóth László a Belügyminisztérium helyettes államtitkári posztját cserélte a városi kórház igazgatói székére. Az új vezetőnek már március 10-én sikerült úgy fogalmaznia egy értekezleten, hogy „az orvosok fehérgalléros-bűnözők” – írja forrásaira hivatkozva a Népszava. Volt aki úgy ítélte meg: „agresszív fellépésével rendre megfélemlítette vezetőtársait, majd egy-egy ilyen konkrét ügy után, volt, hogy másnap bocsánatot kért, de aztán kezdődött elölről minden.”

A lap úgy tudja, több szerződéses munkaviszonyban álló orvos bért sem kapott, emiatt az érintettek távoztak az intézményből. Emiatt viszont kevesebb műtét elvégzése vált lehetővé, ami veszélyezteti a betegellátást.

A főorvosi kar május 25-én délutánra egy rendkívüli főorvosi értekezletre hívta az új főigazgatót, ám ő aznap reggel egy délelőtti időpontot hirdetett meg. Ezen fórumon megjelent Ladányi Márta, a Péterfyt irányító Dél-pesti Centrum kórház képviselője, valamint az Országos Kórházi Főigazgatóság kommunikációs igazgatója, Deák Gábor is. Az egyik résztvevő szerint „parázs vita zajlott”. A kórház főorvosai közül többen is fölálltak és elmondták tapasztalataikat, véleményüket, majd a jelenlévők egy bizalmi szavazással nyilvánvalóvá tették a bizalomvesztésüket is új főigazgatóval szemben. Az erről zajló szavazáson

22 főorvos az új vezető ellen, míg 6 főorvos támogatóan voksolt. Hárman pedig tartózkodtak.

A Népszava úgy értesült, hogy a fórumot követően Tóth László főigazgatót meghallgatta az irányító Dél-pesti Centrum kórház menedzsmentje és az országos kórházi főigazgató is.

A lap megkereste Tóth Lászlót is, hogy saját álláspontját is ismertethesse, azonban cikk megjelenéséig nem reagált. Ugyanakkor közleményt adott ki Országos Kórházi Főigazgatóság, melynek értelmében vezetői utasítására a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet (DPC) tényfeltáró vizsgálatot indított az irányítása alá tartozó Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézetben. A vizsgálat célja a kialakult munkahelyi légkör okainak feltárása. Ennek keretében a DPC szakemberei meghallgatásokat folytatnak és áttekintik a belső, szervezeti működéshez kapcsolódó dokumentumokat.

(Kiemelt képünk illusztráció. MTI/Máthé Zoltán.)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version