Magyarország

A Sevilla győzött az Európa-liga döntőn a Puskás stadionban

Published

on

Telt ház előtt, hosszabbítással és ezt követő büntetőrúgásokkal ért véget Budapesten a Sevilla–AS Roma Európa-liga döntője a Puskás stadionban.

Az Európa Liga idei fináléjában a Sevilla tizenegyesekkel legyőzte az AS Romát. A Sevilla hetedszer nyerte meg a trófeát, és ezzel a sikerrel indulhat a BL-ben jövőre.

A 35. percben az olaszok szereztek vezetést a bokasérülése ellenére játszó Paulo Dybala találatával, majd a spanyolok Gianluca Mancini öngóljával egyenlítettek az 55. percben.

Bár a hátralévő időben mindkét csapatnak voltak lehetőségei, azok kimaradtak, a hosszabbítás pedig már jóval óvatosabb játékot hozott, így a 11-esek döntöttek a budapesti fináléban. Az idegek csatáját a Sevilla nyerte 4-1-re.

Az andalúziai együttes hetedik döntőjét játszotta a második számú európai kupasorozatban és valamennyit megnyerte, míg a rómaiak mestere, José Mourinho hatodik európai kupadöntőjében először maradt alul.

(Kiemelt kép: Gianluca Mancini, az olasz csapat játékosa és Bono, a spanyol csapat kapusa a labdarúgó Európa-liga döntőjében játszott Sevilla – AS Roma mérkőzésen a budapesti Puskás Arénában 2023. május 31-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version