Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Amerika keményen odavág Oroszországnak, ha atomfegyvert vetnek be

Létrehozva:

Az Egyesült Államok határozott választ ad, ha Oroszország atomfegyvert vet be Ukrajna ellen, és világossá tette Moszkva számára, hogy ez katasztrofális következményekkel járna – jelentette ki vasárnap Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó.

Sullivan arra reagált, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök részleges mozgósításról szóló szerdai beszédében alig burkoltan szóvá tette az atomfegyverek bevetésének lehetőségét.

„Ha Oroszország átlépi ezt a határt, az katasztrofális következményekkel fog járni számára. Az Egyesült Államok határozott választ fog adni” – mondta Sullivan az NBC hírtelevízió Meet the press című műsorában.

A nemzetbiztonsági tanácsadó ugyanakkor nem pontosította, milyen választ adna Washington. Mindemellett közölte, hogy bizalmasan Moszkva „tudomására hozták, hogy részleteiben ez mit is jelentene”. Sullivan hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok folyamatos, közvetlen kapcsolatban áll Oroszországgal, így az utóbbi napokban is megvitatták az ukrajnai helyzetet, illetve Putyin cselekedeteit és fenyegetéseit.

„Putyin továbbra is azon van, hogy eltörölje az ukrán népet, amelyről úgy hiszi, hogy nincs joga létezni. Továbbra is erre fog törekedni, nekünk meg fegyvereket, lőszert, hírszerzési értesüléseket és minden egyéb tőlünk telhető segítséget meg kell adnunk Ukrajnának” – fűzte hozzá.

Az Ukrajnában Oroszország által megszállt luhanszki és donyecki népköztársaságok kormányzatai a héten bejelentették, hogy péntektől népszavazást tartanak a két szakadár területen, és ezen az érintett lakosok az Oroszországhoz való csatlakozásról döntenek. Herszon és Zaporizzsja megye orosz megszállás alatt álló részei ugyancsak a csatlakozásról szóló referendumot írtak ki ugyanerre az időszakra. Az orosz elnök szerdai beszédében hangsúlyozta, hogy Oroszország területi épségének védelme érdekében minden rendelkezésére álló eszközt fel fog használni, és ez nem blöff.

Legnépszerűbb cikkeink