Nagyvilág

Háborús bűncselekményeket tárt fel az ENSZ független vizsgálóbizottsága Ukrajnában

Published

on

A helyszínen gyűjtött bizonyítékok alapján megállapítható, hogy Ukrajnában háborús bűncselekmények történtek – jelentette be pénteken az ENSZ által életre hívott független bizottság elnöke, a norvég Erik Mose.

A bizottság tagjai 27 helyszínt kerestek fel Ukrajnában Kijev, Csernyihiv, Harkiv és Szumi térségében, ahol történhettek háborús bűncselekmények, és több mint 150 áldozattal és szemtanúval beszéltek.

A vizsgálóbizottságot márciusban hozta létre az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa annak érdekében, hogy kivizsgálja a jogsértéseket. Mose az Emberi Jogi Tanács előtti beszámolójában elmondta: az orosz hadsereg lakott területeket bombázott, civileket végzett ki és kínzott meg, nemi erőszakot követett el és rosszul bánt az ukrán lakossággal.

„Lesújtott minket a felkeresett régiókban elkövetett kivégzések nagy száma” – tette hozzá a tisztségviselő. Megjegyezte: a bizottság jelenleg ezek kivizsgálásával, illetve a további esetek dokumentálásával foglalkozik. Rámutatott: a holttesteken egyértelműen kivégzésre utaló jeleket találtak, úgy mint hátrakötött kar, lőtt seb a fejen vagy elvágott torok.

A felkeresett szemtanúk arról számoltak be, hogy orosz fogvatartóik rosszul bántak velük, egyes esetekben pedig meztelenre vetkőztették, és ütlegekkel, elektrosokkal vagy más módon kínozták őket. Néhányan azt állították, hogy elfogásuk után Oroszországba szállították őket, és hetekig ott ültek börtönben. Voltak, akik eltűntek az orosz fogságban – fűzte hozzá Mose.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version