Nagyvilág

Bemelegítésnek jók voltak a törökök

Published

on

Gálfi Dalma és Jani Réka a Billie Jean King kupán | Fotó: Magyar Tenisz Szövetség

Győzelemmel kezdte szereplését a magyar női teniszválogatott a Billie Jean King Kupa csoportmérkőzésein a törökországi Antalyában. A mieink a papírformának megfelelően hozták első találkozójukat a törökök legjobbjai ellen.

A házigazdák elleni mérkőzés a második számú játékosok, azaz Udvardy Panna és Pemra Özgen összecsapásával indult. A kaposvári teniszező hozta a papírformát 320. helyen álló ellenfelével szemben, és ellenállhatatlan játékkal mindössze 54 perc alatt, 6:1, 6:1-re nyert.

Babos Csaba szövetségi kapitány ezután – az előzetes terveknek megfelelően – az első számú játékosok találkozójára Bondár Annát küldte pályára, aki 72. helyezésével a legjobb magyar a világranglistán. A háló túloldalán Ipek Öz állt, aki 224. a WTA-rangsorban, általában kisebb versenyeken szerepel, és 2019-ben megnyert Budapesten egy 15 ezer dolláros tornát.

A magyar játékos eleinte nem került fölénybe, 2:2 után gyors brékváltás következett, majd ellenfele 5:4-nél elvette a Hajdúszoboszló SE játékosának adogatását, így megnyerte az első játszmát. A folytatásban Bondár 3:0-ra elhúzott, ám Öz egy ötös játékot nyert zsinórban, és bár éljátékosunk még egy adogatógémet hozott, de a vereséget nem tudta elkerülni. A mérkőzés 1 óra 27 percig tartott.

A mérkőzést tehát a páros döntötte el, amelyre Babos Csaba Gálfi Dalmát és Jani Rékát küldte pályára. Nem kezdődött jól a meccs, már 3:0-ra vezetett az ellenfél, de a mieink 5:3-ra fordítottak, ám nem tudták adogatóként lezárni a játszmát. 6:5-nél aztán ismét a játszmáért adogatott a magyar páros, és végül 41 perc játék után megnyerte a szettet.

A második játszma két gyors brékkel indult (1:1), aztán fej fej mellett haladtak a felek 5:6-ig. A következő játékban a törökök elvették a vendégek szerváját, így 52 perc alatt egyenlítettek.

Az utolsó játszma 3:3-nál dőlt el, amikor a mieink elvették ellenfelük adogatását, majd 5:3-nál ezt megismételték, így összesen 2 óra és 9 perc alatt hozták a meccset.

A magyar válogatott szerdán 9 órától Dániával csap össze.

Az antalyai viadalon a két csoport győztese közvetlenül bejut a novemberi rájátszásba, míg a második helyezettek egy újabb találkozón döntik el a harmadik továbbjutó hely sorsát. Az év végi rájátszás győztesei amelyben az idei selejtező kilenc vesztese mellett mindhárom zóna legjobb három helyezettje szerepelhet – jövőre a nagydöntőbe jutásért játszhatnak majd.

 

Billie Jean King Kupa, euroafrikai zóna I., A csoport:

Magyarország–Törökország 2-1

Udvardy Panna–Pemra Özgen 6:1, 6:1.

Bondár Anna–Ipek Öz 4:6, 4:6.

Gálfi Dalma, Jani Réka–Ayla Aksu, Berfu Cengiz 7:5, 5:7, 6:3.

A csoport másik mérkőzésén: Szerbia–Dánia 2-1.

A csoport állása: 1. Szerbia 2 győzelem/2 mérkőzésen, 2. Magyarország 1/1, 3. Törökország 1/1, 4. Dánia 0/2, 5. Észtország 0/1.

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version