Kiemelt hírek

Liu Shaoang négy aranyat szerzett

Published

on

LIU SHAOANG LEISKOLÁZTA ELLENFELEIT MONTREALBAN | FOTÓ: ANDRE PICHETTE – EPA-MTI

Liu Shaoang az 500 és az 1500 után 1000 méteren is győzött vasárnap a rövidpályás gyorskorcsolyázók montreali világbajnokságán, így mindhárom egyéni távon aranyérmes lett, egyúttal megvédte címét összetettben is.

A sportág történetében ez volt az első alkalom, hogy magyar versenyző ilyen sikeresen szerepelt a vb-n. Legutóbb húsz éve – szintén Montrealban – a dél-koreai Kim Tong Szungnak sikerült az a bravúr a férfi mezőnyben, hogy mindhárom számban és összetettben is diadalmaskodott, ahogy most Liu Shaoang. Összetettben 12 év elteltével sikerült valakinek a címvédés, ez 2010-ben a dél-koreai Li Ho Szuknak jött össze a férfiak között.

A kétszeres olimpiai bajnok Liu Shaoang, aki mind a 13 futamát megnyerte a kanadai városban, pályafutása ötödik és hatodik vb-aranyát gyűjtötte be, miután tavaly 500 méteren és összetettben nem talált legyőzőre.

 

Egyszemélyes show

A negyeddöntő magyar szempontból rendkívül szerencsésen alakult, ugyanis először Nógrádi Bence úgy jutott tovább, hogy a hajrára lemaradt ellenfeleiről, de egy bukásban hárman is elestek előtte, így végül az elődöntőt érő második pozícióban ért célba. Az utolsó futamban Jászapáti Péter együtt szerepelt Liu Shaoanggal, utóbbi öt körrel a vége előtt állt az élre, megőrizve százszázalékos mérlegét a mostani vb-n. Azonban az utolsó helyen korcsolyázó fiatal versenyző is örülhetett, mert Sjinkie Knegt szabálytalansága nyomán ketten elestek, a hollandot pedig kizárták, azaz ő is második lett.

Az elődöntőben folytatódott a Ferencváros 24 éves versenyzőjének egyszemélyes show-ja. A táv elején a hatfős mezőny legvégére sorolt be, majd játszi könnyedséggel egyesével előzte meg riválisait, így megőrizte makulátlan mérlegét a kanadai városban. A vele együtt korcsolyázó Nógrádi Bence ötödikként ért célba, azaz a kisdöntőre kvalifikálta magát, ahogy a másik elődöntőben szintén ötödik Jászapáti Péter is.

A finálé sem jelentett kihívást Liu Shaoangnak, aki öt körrel a vége előtt vette át a vezetést. Mögötte két dél-koreai „utazott”, de látszott rajtuk, tisztában vannak a különbséggel, ezért meg sem próbálták megelőzni, sokkal inkább hátrafelé tekintgettek, hogy védjék a saját pozíciójukat és érmüket. A kisdöntőben Nógrádi és Jászapáti nem tudott beleszólni a jobb helyezések sorsába, így kilencedik és tizedik helyen zártak.

 

Egy nyugodt futam

A nyolcfős, 3000 méteres szuperdöntőt – mivel összetettbeli végső sikerét már matematikailag bebiztosította – Liu Shaoang már csak békés tempóban korcsolyázta végig. Az összetett ezüstöt a futamot megnyerő kanadai Pascal Dion szerezte meg, így ez volt az első egyéni futam a férfiaknál, amelyben nem elsőként haladt át a célvonalon a magyar világklasszis. Nógrádi 19., Jászapáti Péter 20. helyen végzett összetettben.

 

Ez történt még

A nők 1000 méteres versenyében a két magyar, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia ugyanabban a negyeddöntőben szerepelt. Előbbi próbált elöl helyezkedni, rövid ideig élen is korcsolyázott, míg utóbbi a futam elejétől a végéig az utolsó, ötödik helyen haladt. Jászapátit a német Anna Seidel úgy előzte meg, hogy ütköztek, ebből a szegedi versenyző jött ki rosszabbul, mert hátracsúszott a negyedik pozícióba. Onnan ugyan feljött a harmadik helyre a holland Yara van Kerkhof visszaelőzésével, de a zsűri szabálytalannak találta a manővert, ezért kizárta Jászapátit, aki így időeredményében sem bízhatott a továbbjutást illetően. Kónya 16., Jászapáti pedig 19. lett.

A női döntőben Csoj Min Dzsong a szokásos taktikáját alkalmazva diadalmaskodott: a hajrában előzte meg a hazai közönség előtt szereplő Kim Boutint. Csoj ezen a távon harmadszor nyert. A szoros összetett állás miatt kiélezett volt a 3000 méteres szuperdöntő is, de a sorrend ugyanez lett, így a 23 éves dél-koreai versenyző 15. vb-aranyát nyerte, összetettben negyedszer lett első, míg kanadai riválisa így mindhárom távon és összetettben is másodikként zárt ezen a világbajnokságon. Az összetettben Jászapáti 12., Kónya 21. lett.

A váltók küzdelmében a Liu Shaoang, Nógrádi Bence, Talabos Attila, Bontovics Balázs, Jászapáti Péter összeállítású férfi csapat a negyedik, a Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Somodi Maja, Schőnborn Melinda és Somogyi Barbara alkotta magyar válogatott a hatodik helyet szerezte meg.

Liu Shaoang négy aranyérmet hozó remeklése minden idők legjobb magyar világbajnoki szereplését eredményezte. A korábbi magyar csúcsot a tavalyi, dordrechti vb tartotta három-három arannyal és ezüsttel. A mostani teljesítmény második helyre volt elég az éremtáblázaton, ugyanis a dél-koreaiak öt arannyal térhetnek haza egy ezüst és három bronz mellett.

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version