Nagyvilág
Leclerc meghódította Ausztráliát
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Formula-1-es Ausztrál Nagydíjon, és növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén.
A rajtot Leclerc mellett Sergio Pérez a Red Bull mexikói pilótája és a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton (Mercedes) kapta el kiemelkedően jól, az ötödik pozícióból startoló brit meg is kaparintotta a harmadik helyet az első kanyarban.
Safety Car most is volt
Az élen a monacói maradt, mögötte Max Verstappen (Red Bull) és Hamilton száguldott a második és harmadik helyen. A mezőny középső részében küzdő Sainz a harmadik körben a sóderágyba csúszott a másik Ferrarival, így feladni kényszerült a viadalt, az autó mentésének idejére pedig a pályára hajtott a biztonsági autó. A Safety Car mindössze három kört töltött a mezőny előtt, majd folytatódhatott a száguldás. Az újraindítás gond nélkül lezajlott, az élen álló Leclerc-t Verstappen üldözte, míg Hamiltont a 9. körben Pérez magabiztosan megelőzte, így a mexikói visszavette a harmadik helyet.
A kerékcserék sorát Verstappen kezdte a 19. körben, egy körrel később pedig Pérez is új abroncsokat kapott. Az élről Leclerc csak a 22. körben állt ki friss gumikért, s ugyanígy tett Hamilton is. A 23. körben újra a pályára hajtott a biztonsági autó Sebastian Vettel (Aston Martin) kisebb balesete miatt, de három körrel később már folytatódhatott az éles verseny.
Az élen Leclerc és Verstappen mögött George Russell száguldott a Mercedesében, rövidesen azonban Pérez megelőzte Russellt és feljött harmadiknak, nemsokára pedig már második volt, csapattársa, Verstappen ugyanis a 39. körben műszaki hiba miatt feladni kényszerült a versenyt.
Háromból kettő
A hajrá kezdetén tehát Leclerc, Pérez, Russell volt az első három sorrendje, ez a leintésig már nem változott. Hamilton negyedikként ért, a hazai közönség előtt szereplő Daniel Ricciardo (McLaren) hatodik lett, az utolsó, 20. helyről startoló thaiföldi Alexander Albon (Williams) pedig végül a 10. helyen zárt és így egy világbajnoki pontot szerzett.
A 24 éves Leclerc-nek ez pályafutása negyedik, ebben az idényben pedig a második futamgyőzelme az eddigi három versenyből, amellyel előnye az összetettben 38 pontra nőtt Sainzzal szemben, és 46-ra a címvédő Verstappenhez képest.
Hamilton még évekig maradhat
Meglepetés, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton egyelőre jóval várakozáson alul szerepel, és nyilván az ilyenkor megszokott találgatásokat akarta megelőzni Toto Wolff, a Hamiltont foglalkoztató Mercedes istálló csapatfőnöke, aki kijelentette, hogy a brit pilóta még évekig ott lesz a Formula-1-ben.
Wolff a PA hírügynökségnek adott interjújában arra a kérdésre, hogy a gyengélkedő Mercedes vajon idejekorán „nyugdíjba” küldi-e Hamiltont, határozott nemmel válaszolt.
„Csak akkor tudsz elsétálni, ha már nem szereted, amit csinálsz, Lewis azonban imádja ezt” – mondta az osztrák sportvezető, példaként felhozva a 40 éves Fernando Alonsót, aki még három évig folytatni akarja F1-es pályafutását. „Manapság a sportolók már sokkal jobban törődnek magukkal, mint korábban, több tudás is áll a rendelkezésükre az egészség, táplálkozás, orvostudomány terén, Lewis pedig fantasztikus állapotban van. Az életstílusa most rendkívül fegyelmezett és még néhány évig itt lesz” – mondta Wolff.
Formula-1, Ausztrál Nagydíj, végeredmény:
- Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
- Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
- George Russell (brit, Mercedes)
- Lewis Hamilton (brit, Mercedes), 5. Lando Norris (brit, McLaren), 6. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren), 7. Esteban Ocon (francia, Alpine), 8. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo), 9. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri), 10. Alexander Albon (thaiföldi, Williams).
A leggyorsabb kör: 1:20.260 perc, Leclerc.
A világbajnokság állása:
Pilóták: 1. Leclerc 71 pont, 2. Russell 37, 3. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 33, 4. Pérez 30, 5. Hamilton 28, 6. Verstappen 25, 7. Ocon 20, 8. Norris 16, 9. Kevin Magnussen (dán, Haas) 12, 10. Bottas 12, 11. Ricciardo 8, 12. Gasly 6, 13. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 4, 14. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 2, 15. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 1, 16. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1.
Konstruktőrök: 1. Ferrari 104 pont, 2. Mercedes 65, 3. Red Bull 55, 4. McLaren 24, 5. Alpine 22, 6. Alfa Romeo 13, 7. Haas 12, 8. Alpha Tauri 10, 9. Williams 1.
A szezon két hét múlva Imolában, az Emilia Romagna Nagydíjjal folytatódik.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója