Nagyvilág

Egygólosnál nagyobb előny nincs

Published

on

WILLI ORBAN KÜZD A LABDÁÉRT | FOTÓ: RONNY HARTMANN – AFP

Már az elődöntőbe jutásért csatáznak a második- és harmadik számú európai labdarúgókupában. Az Európa-liga és a Konferencia-liga negyeddöntőjében az első mérkőzések után valamennyi párharc nyílt, bárki továbbjuthat.

A magyar szurkolók a legnagyobb érdeklődéssel bizonyára az RB Leipzig–Atalanta Európa-liga mérkőzést várták. A német csapatban Gulácsi Péter és Willi Orban kezdőként kapott szerepet, Míg harmadik válogatottunk, Szoboszlai Dominik a 73. percben lépett pályára a döntetlennel zárult mérkőzésen.

A többi párharcra sem mondhatjuk, hogy az első találkozón eldőltek volna: a négy mérkőzésen három döntetlen született, mindössze a Braga tudott minimális előnyt kicsikarni a visszavágóra a Rangers ellen. 

A gólok sem potyogtak, a négy meccsen összesen hétszer találtak a hálóba a csapatok, mindenki egy-egy gólt szerzett, kivéve a már említett Rangerst – a skótok nem voltak eredményesek.

A Konferencia-liga még versenyben álló nyolc együttesére kíváncsi szurkolók legalább gólokat láthattak, legalábbis átlagban. A legtöbb találat Rotterdamban született, ahol a házigazda Feyenoord és a Slavia Praha rendkívül fordulatos mérkőzést játszott, amelynek a 95. percében egyenlítettek a csehek, így nyílt maradt a továbbjutás kérdése. Ellenpontként a másik holland együttes, a PSV Eindhoven gól nélküli döntetlennel hozta le a Leicester elleni idengenbeli találkozóját.

A maradék két mérkőzés legalább eldőlt, ráadásul hazai sikerekkel, ám a győztesek nem szereztek megnyugtató előnyt a jövő heti visszavágóra.

 

*

Európa-liga, negyeddöntő

Leipzig (német)–Atalanta (olasz) 1-1 (0-1)

Braga (portugál)–Rangers (skót) 1-0 (1-0)

Frankfurt (német)–Barcelona (spanyol) 1-1 (0-0)

West Ham United (angol)–Lyon (francia) 1-1 (0-0)

 

Konferencia-liga, negyeddöntő

Feyenoord (holland)–Slavia Praha (cseh) 3-3 (1-1)

Bodö/Glimt (norvég)–AS Roma (olasz) 2-1 (0-1)

Leicester (angol)–Eindhoven (holland) 0-0

Marseille (francia)–PAOK (görög) 2-1 (2-0)

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version