Nagyvilág
Verstappen nyert Dzsiddában
A világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Formula-1-es Szaúdi Nagydíjat Dzsiddában, miután nagy csatában legyőzte Charles Leclerc-t, a Ferrari monacói pilótáját.
A rajtot a pole pozícióból startoló mexikói Sergio Pérez (Red Bull) kiválóan kapta el, így meg is őrizte a vezető pozíciót, mögé pedig Leclerc sorolt be másodikként. A harmadik helyért Carlos Sainz Jr. (Ferrari) és Verstappen küzdött meg az első két kanyarban, ebből a csatából a holland jött ki győztesen.
A 15. kör végén Pérez az élről a boxba hajtott kerékcserére, a 16. körben viszont Nicholas Latifi (Williams) a betonfalnak csapta a versenyautóját, ezért a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót. A mezőny nagy része ekkor azonnal kiállt friss abroncsokért, így az újraindítás előtt Leclerc, Verstappen, Pérez, Sainz volt a sorrend a safety car mögött az első négy helyen.
A verseny a 22. körben folytatódhatott, Leclerc megőrizte az első helyet, mögötte Verstappen száguldott másodikként. A harmadik pozíciót Pérez kénytelen volt átadni Sainznak, mert a mexikói korábban szabálytalanul előzte meg a spanyolt.
Nyolc körrel a vége előtt Verstappen közel került Leclerc-hez, így nagy csata kezdődött a futamgyőzelemért. Első nekifutásra a holland megelőzte a monacóit, aki viszont azonnal visszaszerezte a vezető helyet. Ezután Verstappen mással próbálkozott, de nem járt sikerrel, két körrel később viszont már megfelelő taktikát választott, és a célegyenesben átvette a vezetést.
A hajrában a Ferrari monacói versenyzője már nem tudta utolérni riválisát, aki pályafutása 21. futamgyőzelmével feljött az örökranglista 15. helyére a finn Kimi Räikkönen mellé. Az egy héttel ezelőtti szezonnyitón diadalmaskodó Leclerc mögött csapattársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. ért célba harmadikként. A hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) a 16. helyről rajtolva tizedik lett.
A világbajnokság két hét múlva folytatódik az Ausztrál Nagydíjjal Melbourne-ben.
Szaúdi Nagydíj, Dzsidda (50 kör – 308,450 km)
A pontszerzők: 1. Verstappen (holland, Red Bull), 2. Leclerc (monacói, Ferrari), 3. Sainz Jr. (spanyol, Ferrari), 4. Pérez (mexikói, Red Bull), 5. Russell (brit, Mercedes), 6. Ocon (francia, Alpine), 7. Norris (brit, McLaren), 8. Gasly (francia, Alpha Tauri) 9. Magnussen (dán, Haas), 10. Hamilton (brit, Mercedes)
Leggyorsabb kör: 1:31.634 perc, Leclerc.
A pontverseny állása: 1. Leclerc 45 pont, 2. Sainz 33, 3. Verstappen 25, 4. Russell 22, 5. Hamilton 16, 6. Ocon 14, 7. Pérez 12, 8. Magnussen 12, 9. Bottas (finn, Alfa Romeo) 8, 10. Norris 6, 11. Cunoda (japán, Alpha Tauri) 4, 12. Gasly 4, 13. Alonso (spanyol, Alpine) 2, 14. Csou (kínai, Alfa Romeo) 1.
Konstruktőrök: 1. Ferrari 78 pont, 2. Mercedes 38, 3. Red Bull 37, 4. Alpine 16, 5. Haas 12, 6. Alfa Romeo 9, 7. Alpha Tauri 8, 8. McLaren 6.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!