Magyarország
Délután lejárt a választási megfigyelők bejelentésének határideje
A Fidesz-KDNP 97 választókerületi székhelyre 104 megfigyelőt jelentett be, akiket az NVB már nyilvántartásba is vett. Az ellenzék húszezer jelentkezőből választhat.
Az országban 10 243 szavazókör működik a választás idején, ezek mindegyikébe két embert küldhetnek a jelölő szervezetek, hogy minden pillanatban figyelni tudják a szavazás menetét.
A választási eljárási törvény szerint az országgyűlési választáson pártlistát állító jelölőszervezetek a Nemzeti Választási Iroda mellé legfeljebb öt-öt megfigyelőt bízhatnak meg a szavazási iratok ellenőrzése és a törvényes szavazatszámlálás ellenőrzésére. A Nemzeti Választási Iroda szerint ők „az eskü- vagy fogadalomtételt követően gyakorolhatják jogaikat”. Januárban az Unhack Democracy civil szervezet videókampányban hívta fel a figyelmet a választások tisztaságának védelmére és a szavazatszámlálás jelentőségére. A Számolj a demokráciáért!című sorozathoz 26 előadóművészt, köztük Csákányi Esztert, Nagy Ervint, Lengyel Tamást, Bödőcs Tibort, Péterfy Borit, Gryllus Dorkát, Lovasi Andrást és még sok más neves színészt és énekest kértek fel, hogy népszerűsítsék a szavazatszámlálást.
A Húszezren a tiszta választásért 2022-ben névre keresztelt kezdeményezés azért jött létre, hogy ne fordulhasson elő olyan, ami 2018-ban történt, amikor sok szavazóbizottságban nem volt ellenzék által küldött tag. Szerdáig több mint 27 700-an jelentkeztek ellenzéki szavazatszámlálónak – közölte a 20K22 nevű civil csoport a Facebook-oldalán.
Telex / MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója